Like A Shooting Star - 9. fejezet

Meglepetések

Meleg simogatta a bőrömet. Hasamon fekve, jobbra fordítottam a fejem. Éles fény vájt utat csukott szemhéjamon keresztül. A szemembe szúródott világosság miatt, nyöszörögve a párnám alá dugtam a fejem. Onnan pislákoltam ki az ablak irányába. Sütött a nap. Ittlétem óta először. Az éles fény, mely még a lehunyt szememen keresztül is elvakított, a Nap volt. Sugarai végigcirógatták a testemet, melyet a takaró csak félig bugyolált be. Valószínűleg álmomban lerugdostam magamról, hogy a meleget adó fény minél jobban hozzám férjen.
Késő reggel ébredtem, az óra 11:13-at mutatott, mégse volt kedvem felkelni, ki akartam élvezni a nap melegét, melyet rég elszakított tőlem a forksi időjárás. Hátamra fordulva észrevettem, hogy nyitva állt a két szobát elválasztó ajtó, fejemet kicsit megemelve átkukucskáltam, ám meglepetésemre a szomszéd szoba ágyát üresen találtam. Kíváncsiságom kihajtott az ágyból, az előkelő lépcsőn leérve, rögtön átvágtam a hatalmas előszobán, azt gondolván, hogy Jesst a nappaliban találom, a buli szervezésével foglalatoskodva. De a nappali üresen állt, ahogy a mögötte lévő étkező és konyha is. Visszafordultam majd az ellenkező irányba kanyarodva be, beléptem a másik nappaliba, ahol a tévé előtt a kanapén kuporodva találtam rá Jessre, müzlis tállal a kezében.
- Jó reggelt, álomszuszék! – köszönt mosolyogva.
- Régóta fenn vagy? – kérdeztem csodálkozva, hiszen Jess általában jóval később ébred fel, mint én.
- Ó, igen! Kerek 20 perce.
- Húú! Dél előtt felkeltél? Tényleg izgatott lehetsz, a buli miatt.
- Ettől lesz hangos a forksi középiskola. Hetek múlva is emlegetni fogják.
- Mint minden Jessica Reesaer bulit – mosolyogtam rá. – Mit eszel? – néztem bele pofátlanul a tányérjába.
- Mézes-mogyorós müzlit. Kérsz?
Bólintottam.
- Gyere!
Kimentünk a konyhába és Jess készített nekem egy adagot és magának is egy újabbat. Majd visszaültünk a tv elé, mesefilmeket nézni.
Mire feltápászkodtunk és összeszedtük magunkat, már magasan járt a nap. Kellemes 23 fok körül járt az idő, így meggyőztem Jesst, a teraszon kezdjünk bele a parti részleteibe. Mikor Jess hosszú percekig beszélt, a Nap felé fordulva szívtam magamba a fényt és a meleget, hiszen nem tudhattam mikor lesz benne részem legközelebb.
Kiválogattuk a cd-ket, elpakoltuk azokat az értékeket, melyek meghaladták a megye GDP-jét. Néhány bútort arrébb tolva rendeztük át a földszinti szobákat, majd a teraszról is levittünk pár kerti alkalmatosságot, a zsúfoltság elkerülése végett. Ezek után fogtuk magunkat is elugrottunk városunk egyetlen hipermarketébe és bevásároltunk a buliba. ( Az alkoholos italokat Matt házi bárjából csórtuk el). Hazaérve, elhelyeztük a ház különböző pontjain az italokat – édességeket, poharakkal kiegészítve – tányérokkal nem vesződtünk, tudtuk, azt úgysem használja senki -.
Miután mindezzel végeztünk már csak lezuhanyozni volt időnk és felöltözni a bulihoz. Alexet, így is egy szál törölközőben engedtem be. Szerencsére Maxet már felöltözve, ámbár smink nélkül. Míg teljesen el nem készültünk a fiúk tartották a frontot, és miután együtt hagytuk el hálóinkat Jessel, a nappaliban már egy kisebb osztag várt minket, és falatozott a chipses tálakból.

- Észvesztően nézel ki, Bella!
- Öhm – jöttem zavarba egyből -, izé, kösz Max.
Elfordítottam a tekintetem Maxről, mert igen csak zavaró volt az, ahogy folyamatosan bámult, rajtam legeltetve a szemét. Max jóképű, jó fej srác, nagyon szeretem, de csak, mint a barátom… és azt azért nem viselem jól, ha egy barát „így”, ilyen intenzíven mustrál.
Ahogy elfordultam magamat láttam meg az üvegajtós szekrény visszatükröződésében. Tény, magam ellen hívtam ki a sorsot, ugyanis egyik legszexibb ruhámat vettem fel. Anno, főleg akkor viseltem, amikor Ty-jal édes kettesben töltött romantikus randin vettünk részt. Ilyenkor egy előkelőbb – ám nem puccos – helyre mentünk vacsorázni, majd a város gyönyörűen kivilágított utcáin korzóztunk. A tükröződésből egy barnás-rézvörös kontyba rendezett hajú lány nézett vissza rám. Barna szemeit mézszínű szemfesték keretezte körbe, szempillája tövében barna szemhéjporral. Telt ajkán halvány barack szájfény csillogott. Halvány sminkjével ellentétben a ruhája csak úgy vibrált. Élénkpiros ruhájának enyhe fodra combközepéig ért. Ruhájának csipkés ujja a vállára csúszva nyugodott. Ez a lány én voltam.
- Húú, Max mindjárt leteper! – súgta a fülembe legjobb barátnőm.
- Akkor én el is húzom a csíkot, egy italért – súgtam vissza.
Ahogy a tömeg duzzadt vele párhuzamosan lett egyre hangosabb a zene; „… It’s getting hot in here, so hot, so take off all your clothes…”
A buli elején sokat csacsogtam azokkal, akikkel közelebbi barátságban vagyok a suliból, de rengeteg olyan ember volt itt, akit csak látásból ismerek. Ellenben velem, Jess mindenkivel váltott pár személyes szót. Sokat is táncoltam, főleg a pergő számokra, ilyenkor Max közeledni próbált, de minden egyes lassú számnál színpadiasan levonultam a „táncparkettről”. Épp a medence mellett beszélgettem Ashley-vel, amikor már sokadszorra láttam kirohanni Jesst a házból, fejét ide-oda forgatva, mintha keresne valakit.
- Kit keresel? – léptem oda hozzá.
- Senkit! – vágta rá azonnal. Sarkon fordult és gyorsan elviharzott. Utána mentem, odaintve egy bocsit Ashley-nek. Követve Jesst szinte az összes földszinti helyiségen keresztülmentünk, végül a bejárati ajtónál értem utol. Kilesett az ablakon körbevizslatva az autókat, melyek elárasztották a feljárót.
- Ugyan már Jess! Miért titkolózol? Hiszen látom, hogy keresel valakit.
Csalódott arccal felém fordult, és így válaszolt;
- Edwardot keresem. Meghívtam a házibulira, és tényleg azt hittem, hogy eljön.
Néhány pillanatig hallgattam, míg megemésztettem a hallottakat.
- De hát, miből gondoltad, hogy eljön? Ő és a testvérei sosem vesznek részt ilyen programokon. Emiatt ne legyél csalódott. A buli így is remek.
- Nem! Félre érted! Miattad vagyok csalódott. Azt hittem a te kedvedért eljön. Úgy láttam, hogy kezd köztetek kialakulni valami. És … és rá akartam segíteni kicsit.
- Vagy inkább beleavatkozni, nem?
Még inkább elkeseredett, és mivel igazából nem haragudtam rá, hozzátettem, hogy megvigasztaljam.
- Jess! Nincs semmi baj, nem történt semmi. Edward és én… köztünk nincs semmi. Nem volt oka rá hogy eljöjjön. Emiatt ne legyél szomorú.
Bár szavaimat vigasztalásnak szántam, saját magamat inkább elszomorítottam. Most tudatosult bennem, hogy igenis azt hittem kialakulhat valami köztünk Edwarddal. Pláne a tegnapi nap után, akkor úgy éreztem, közelebb kerültünk egymáshoz.
Biztatásként rámosolyogtam Jessre;
- Na, gyerünk! Keresd meg Alexet és élvezd a bulidat! És élvezzétek egymást is – kacsintottam rá, hogy feldobjam, kicsit.
Mikor Jess eltűnt a láthatáron, felsompolyogtam a lépcsőn egyenesen a szobámba. Lezuttyantam az ágyra, és alapos ismeretségbe bonyolódtam a plafonnal. Mindezt alapos letargiába süllyedve, a felszűrődő tompa hangok kíséretében. Egyszerre peregtek őrült sebességgel a gondolataim, és egyszerre hagytam veszni a fonalat, semmire se gondolva.
Nem tudom mennyi idő telt el így, talán pár percre el is szunyókáltam, ám hirtelen arra eszméltem, Alex áll előttem, és engem szólongat;
- Bella! Bella, ébren vagy?
- Igen, bocs, azt hiszem lementem alfába.
- Gyere velem! Jess mindenhol téged keres… vagyis inkább kerestet.
- Nem igazán van kedvem lemenni – biggyesztettem le az ajkam.
- Kit érdekel? Engem személy szerint csak az, hogy Jess ne kaparja ki a szemem, mert nem vittelek elébe.
- Jól van, jövök!
Kicsit szétziláltan baktattam Alex után. Az ágyon fekvés után a kontyomból itt-ott kikandikált pár göndör hajtincsem, és a magas sarkú szandálomat sem vettem vissza, így mezítláb meneteltem le a perzsaszőnyegen.
Minthogy nem vettem fel Alex tempóját, alaposan lemaradtam mögötte. Mire én egyáltalán ráfordultam a lépcsőre, ő addigra már az utolsó fokokon lépkedet. Miközben lefele haladtam, az előszobát járattam körbe a szemeimmel. Még javában tartott a buli, elég sokan rázták a nagyobbik nappaliban, és az előtérben és súrolták egymást a fiatalok. Szememmel megkerestem Jesst, és próbáltam kitalálni mi volt ilyen sürgős. De ő csak ragyogó mosolyával nézett felém. Két dolog történt egyszerre, mikor észrevettük egymást a tömegben; Jess odafordult a mellette állóhoz felém mutatva – gondolom, azt közölhette vele, hogy „ott” vagyok -, aki felém fordult, mire én abban a percben ledermedtem ott a lépcső közepén, ugyanis akinek Jess mutogatott, hol is keressen engem, nem más volt, mint Edward Cullen.

A gyomrom görcsbe rándult, nehezen vettem levegőt, és még mielőtt elájulhattam volna, a lépcsőkorlátba kapaszkodtam. Észhez térítettem magam, és elindultam feléjük. A maradék lépcsőfokokat vaktában tettem meg, mert pillantásomat, Edward szemei még mindig rabul ejtve tartották. Szótlanul érkeztem meg elé, olyan közel állva meg hozzá, hogy ha akarnám egy féllépésnyit előrelépve, már össze is fonódhatnának az ajkaink. Nem csak én álltam ott némaságba burkolózva, Edward sem szólt egy szót sem. Csak néztük egymást. Mélyen, egymásba merülve.
- Khm. Most, hogy megtaláltátok egymást, akkor én le is lépnék. Szórakozzatok jól! – mutatta fel mindkét hüvelykujját Jess, miután Edwardnak már háttal állt. Válaszul kimeresztettem a szemem, hogy hagyja abba a nonverbális megnyilvánulásait.
- Gyönyörű vagy.
- Köszönöm. – mosolyogtam rá.
- Táncolsz velem?
Válaszul bólintottam.
Edward megfogta a kezem, és a parkett felé húzott. Ebben a pillanatban a zene váltott, és egy lassú ütem kezdett szólni a hangfalakból. Nem volt vitás, hogy Jess keze volt a dologban. De most az egyszer hálás voltam érte.
Edward magához vont, és két karomat a nyaka köré kulcsolta. A dal ritmusára andalogtunk.
- Eljöttél – súgtam a fülébe, én magam sem tudva, hogy állítottam vagy inkább kérdeztem.
- Igen.
- Miért?
Kicsit eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni. Nem válaszolt azonnal. Én sem kérdeztem meg még egyszer, de a szememmel üzentem, hogy várom a választ.
- Miattad.
A szívem, olyan heves dübörgésbe kezdett, hogy azt hittem mindjárt kiugrik a helyéről. Fülemben pedig újra is újra csengett az a szó, mellyel minden elkezdődött. Az a szó mely a kezdet volt; Miattad. Miattad. Miattad.
Mint egy beakadt bakelit lemez.
Edward lassan felém hajolt, ajka veszélyesen közel került az enyémhez. Ebbe a pózba merevedtünk. Nem mozdultunk. A táncot is abbahagytuk, így állván a táncoló testek közepette. Telt ajka súrolta az enyémet. Csak sóhajaink cirógatták egymást.
Megtettem a következő lépést. Áthidaltam a köztünk lévő maradék távolságot. Szám egyből rátalált az ő szájára. Ajkaink simogatták egymást. Csókunk óvatos volt, és szűzies. Először. Ahogy ajkaink egymásra találtak és megízlelték egymást, csókunk egyre hevesebb és követelőzőbb lett. Egyre erősebben kapaszkodtunk a másikba. A forróság csókunkból indult, majd végigperzselte az egész testemet. Szinte már lángoltam.
Ajkam épp újabb csókért esedezett, mikor Edward elszakította magát tőlem. Erősen zihált, aranyszínű szemei, mintha égtek volna.
- Ne haragudj! Ezt nem lett volna szabad- mondta megtört hangon Edward, majd, mint a szélvész, elviharzott mellőlem.
- Várj! Edward! – rohantam utána.
Céltudatosan megindult az előszoba irányába, nem kellett zseninek lennem hozzá, hogy kitaláljam a bejárat - azaz a mostani funkciója szerint a kijárat – lesz a végcélja. Levágtam az utat - hála a többszöri megfordulásomnak ebben a házban, Edwarddal ellentétben én tudtam, hogy két bejárata van ennek a nappalinak, méghozzá az egyik egyenesen a bejárati ajtó mellől nyílik -, így sikeresen megelőztem, és elzártam előle a menekülési útvonalat.
Mondani akartam neki valamit, de nem jutott eszembe semmi… mit is szoktak ilyenkor mondani?…jah, igen, gyúlt fény a fejemben;
- Ne menekülj, Edward! Beszéljük meg!
De Edward sarkon fordult, és a tömegen átverekedve magát visszatért az előző színhelyre, majd onnan kilépet a teraszra. A medence mellett haladt el, mire újból utolértem.
- Várj! – próbálkoztam megint. Mit ne mondjak, igazán megbecsülhetne ezért valaki, mert nem elég hogy én futok a pasi után, de hogy még mindezt mezítláb a hideg kövön teszem…
- Edward! – fogtam meg a balkarját, és fordítottam magam felé. Ekkor már az iskolatársainktól távolabb, a fákkal szegélyezett határon voltunk, a kert oldalában.
- Isabella! – nézett rám fájdalmasan.
Álltam a tekintetét. Egy mosoly jelent meg arca szegletében. Bár ez a mosoly több fájdalmat, mint boldogságot tartogatott.
- Hunyd le szemed! – kérte Edward. Félpillanatnyi hezitálás után, teljesítettem kérését.
Hideg érintés száguldott végig az arcom jobb felén. Majd közvetlen a fülem mellől ezeket a suttogó szavakat hallottam:
- Sajnálom.
Kinyitottam a szemem, de Edward addigra eltűnt. Egyedül álltam a sötétben, körülölelve a síri csenddel.