Like A Shooting Star - 21. fejezet

Kísértő múlt

Hétfő
Könnyeim összemosódtak az esőcseppekkel. Már nem tudtam megkülönböztetni, hogy ilyen nagyon zokogok, vagy csak az elázottságomból fakad az a rengeteg legördülő vízcsepp az arcom két oldalán. Fájt, rettentően. Azt hittem nem fogom többé ezt érezni. De a fájdalom újra és újra a gyomromba mart. Miközben egy újabb feltörő könnyzuhatagot próbáltam visszanyelni, ő csak nézett rám. Kérdő tekintete nem engedett szabadon. Jobb kezét bizonytalanul felém nyújtotta. Lepillantottam rá, és én most először nem tudtam, kezemet belesimítsam-e az övébe. Karjaimmal átöleltem magamat, majd felszegett fejjel belenéztem mézarany szemeibe.

Szombat
Jesszel délután egykor ébredtünk fel. Kisebb lökdösődéssel ugyan, de ő lett a zuhany elsődleges használatának birtokosa. Miután én is sorra kerültem és lementem a konyhába, hogy megreggelizzem, vagyis inkább hogy megebédeljek újabb lökdösődő harc alakult ki Jess és én köztem. Azonban már éberebb voltam így én vettem el az utolsó croissant. Jutalmam egy undok grimasz volt. Apám és a családom többi tagja a parton piknikezett La Push kisgyermekes családjaival. Tavasz óta, ha jó idő volt mindig összegyűltek a parton, ott ahol esténként mi, fiatalok szoktunk máglyarakást rakni, és egymás gyermekeit fényezték, hogy milyen szépek és ügyesek, és mennyit fejlődtek az alatt a néhány nap alatt, míg nem találkoztak. Ennek következménye volt az ebédmentes nap és éppen ezért kellett kakasviadalban döntenünk kié legyen a croissant és kinek marad a gabonapehely. A reggeli/ebéd után kipakoltuk a kocsiból az ajándékokat. Az Edwardtól kapott zenélődobozt rögtön az ágyam melletti kis éjjeliszekrényre raktam. A még becsomagolt ajándékok az ágyam közepén kaptak helyet. Mikor az utolsó ajándék is elfoglalta az ágyam közepét, Jess az ágyam végébe én pedig az ágyam elejébe ültem és neki kezdtünk az ajándékok kicsomagolásához. Volt köztük vámpíros könyv (azt hiszem senki előtt nem maradhatott titokban a vámpír és a könyvmániám, így szépen összerakták a kettőt) jegesmedvét ábrázoló bögre, nevemmel ellátott kulcstartó, póló és egyéb személyre szabott meglepetés. Jess is kivette a részét a csomagolópapír-tépésben, de Jensen ajándékát én magam szerettem volna kinyitni. Nagyon kíváncsi voltam vajon tőle mit kaptam. Bár nem dobogott annyira a szívem, mint mikor Edwardtól kapott díszdobozt nyitottam, de azért most sem vesztegettem a másodperceket. A színes selyempapír közül egy gyönyörűen megmunkált kézzel faragott farkast vettem ki. A majdnem tenyérnyi nagyságú farkast a fény felé tartottam és ott forgattam körbe-körbe. Attól függően, hogy hogyan esett rá a fény vörösnek vagy éppen barnának tűnt a figura. Semmi ötletem nem volt, hogy vajon milyen fából faraghatta ki ezt a gyönyörűséget. Felpattantam az ágyról és lerohantam a lépcsőn.
- Hé, Bella! Hova rohansz?
Feltéptem az új autóm ajtaját és beültem a vezetőülésbe. A farkas egy ezüst, apró szemű láncon lógott. A lánc nem volt elég hosszú, hogy a nyakamba tehessem. És nem volt elég kis szemű, hogy karkötőnek használhassam. Így egyből beugrott, hogy Jensen hova is szánta ezt az ajándékot. Kinyitottam a lánc kapcsát és felcsatoltam a visszapillantó tükörhöz. Így bárhová is vezessen az utam, a farkas velem tart és megóv minden bajtól. Tudtam Jensen így akar üzenni, hogy az összetűzésünk ellenére még mindig vigyáz rám.

Miután a farkast elhelyeztem új otthonában visszamasíroztam a házba, hogy megmagyarázzam Jessnek az előbbi jelenetet. De kicsit se volt kíváncsi rám, sőt nagyon jól elvolt. Hangosan kacagott és búgó hangon beszélt valakivel az én telefonomon.
- Hé, az az én mobilom! – szóltam rá kicsit durcásan, mikor rájöttem, hogy valaki olyannal flörtöl, akivel nekem kellene. – Kivel beszélsz? – kérdeztem határozottabban.
- Oh, csak Edwarddal – legyintett félvállról.
- Edwarddal...
Odarohantam Jesshez és kicsavartam a kezéből a telefonomat.
- Edward? – szóltam bele lihegve.
- Igen, én vagyok. Jessica? – kérdezte pajzánul.
- Oh, ő sajna eltűnt az éterben – feleltem pimaszul.
- És nem kellene megkeresni? – ment bele a játékba Edward.
- Talán egy kicsit később – feleltem megfontoltan.
Edward belenevetett a kagylóba és én elolvadva szorítottam a mobilom a fülemhez. Még így telefonon keresztül is végigfutott a libabőr a hátamon.
- Miért hívtál? – tértem rá a lényegre.
- Azért, hogy megkérdezzem holnap átjössz-e hozzám. Alice megint kitalált nekünk egy jó kis programot.
- Igen – vágtam rá azonnal. Sajnos még ki sem élvezhettem az örömmámoromat, annak tudatában, hogy Edward randira hívott, mikor Jess mászott be a látómezőmbe egy papírfecnit lobogtatva az orrom előtt.
- Vagyis, izé – hebegtem bele a telefonba. Jess emlékeztetett, hogy mikor felkeltünk egy üzenet várt az ebédlőasztalon. Apu írta, hogy holnap már aztán tényleg muszáj leszek átválogatni a garázsban lévő holmimat, amit ideköltözésünk óta halogatok.
Edward türelmesen várt a vonal túlsó végén.
- Az jó, ha késő délután megyek át?
- Igen, de ha dolgod van…
- Nem – szakítottam félbe Edwardot –, mármint igen, de délutánra végzek vele. Olyan négy körül?
- Rendben, akkor holnap négykor várlak! Szia!
- Szia! – köszöntem el én is.
Mobilomat fürkészve megbizonyosodtam róla, hogy rendben szétkapcsoltam-e a hívást. Jessicához léptem és mutatóujjammal megböktem;
- Ne flörtölj Edwarddal!
- Miért ne? – kérdezte Jess huncutul.
Ezen eltöprengtem egy darabig, majd így válaszoltam.
- Mert én azt mondtam! – húztam mosolyra a számat.
Jess úgy tett mintha töprengene, kiparodizálva engem.
- Oké - mondta végül, és ő is elmosolyodott.

Vasárnap
Korán keltem, hogy hamar végezhessek a tennivalómmal és minél előbb eljussak Edwardékhoz. A reggeli élénkítő zuhany után, egy zöld színű, lezser nadrágot kaptam magamra, egy elnyúzott félhosszú ujjú pólót, hajamat pedig copfba kötöttem. Gyors reggelizést hiperlassúvá tettem, miközben arra ügyeltem, hogy ne egyem le magam, a hétfőre feladott leckét csináltam. Mit ne mondjak félvállról vettem és igen tágan értelmezhetően csináltam meg tudásom legjobbjához képest. Csak ezen feladatom végezte után, tudtam neki állni a garázstakarításnak. Amint beléptem a sötét, házunk oldalához épített garázsba, minden optimizmusom elszállt. Nem hogy ma négyre nem végzek vele, de abban is kételkedtem, hogy esetleg holnap négyre készen leszek vele. Szokásomhoz híven mély sóhajjal láttam hozzá a feladatomnak, mint mindig, ha valami olyat kellett tennem, amiben nem leltem örömömet és tudtam hosszú órák elé nézek. A garázs jobb oldalával nem volt semmi gond. Az ott lévő dobozok rendezetten el voltak pakolva az ott felállított fém szekrényen. Ezzel ellentétben a baloldalon csak be voltak dobva és egymás hegyén-hátán álltak. A nagy rendetlenség, plusz az a tény miatt, hogy apám marha nagy chevije benn állt a garázsban nem igen fértem hozzá a takarítanivalókhoz. Ezért mielőtt neki állhattam volna, visszasiettem a házba, lenyúltam apám slusszkulcsát és kiálltam vele a garázsból. A ház elé parkoltam le, ahol az én mustangom is pihent. Ezek után visszatértem a helyszínre, hogy végre neki álljak az eredeti dolgomnak. A legtöbb dobozra az én nevem volt írva, de olyan dobozt is találtam, amin anyu neve volt rajta, vagy éppen a nagyapámé és a nagymamámé. Amikor megláttam anyu nevét, rögtön felszökött a vérnyomásom és hangos dobolásba kezdett a szívem. De félretettem, úgy gondoltam majd ezzel a dobozzal fejezem be a munkát. Persze ekkor még nem tudhattam mire bukkanok a poros dobozok között.

A legtöbb dobozban a nyári ruháim voltak. Vagyis azok, amit minden hétköznap hordtam Phoenixben, csak hogy ezek a darabok túl szellősek voltak Forksba. Volt néhány darab, amit a kidobandó kupacba raktam, de a legtöbbet szépen visszahajtogattam. Mikor egy-egy dobozzal elkészültem felraktam a fémpolc tetejére. Fentről kezdtem és három doboz is elfért egymás mellett így csak az első polcot sikerült feltöltenem. Voltak persze ott régi kacatok, emléktárgyak és plüss állatok is. Épp egy gyerekkoromból maradt plüss macit nézegettem, hogy melyik kupacba is rakjam, mikor ismerős hang ütötte meg a fülemet.
- Hát, te meg? A mostohád száműzött a házból?
- Igazából az édesded szülőm tette – nevettem Jensenre. – Amióta Anne belépett a képbe sokkal szigorúbb. Nem tudom azért, mert öntudatára ébredt, vagy csak ellensúlyozni akarja Anne szabályait.
- Talán mindkettő.
- Talán – egyeztem ki. – És te? Mi szél sodort erre? – kérdeztem kicsit gúnyosan, utalva rá, hogy nem csak engem került hetekig, de még ezt az utcasarkot is.
- Gondoltam megnézem túlélted-e a születésnapodat – kacsintott rám.
- Haha, nagyon vicces! Mégis mitől féltél – húztam Jensent – , hogy hazafele ellop egy medve? Mert itt a világvégén, más nem nagyon történhet.
Válaszul Jensen csak csúnyán nézett rám, és ráncolta a homlokát.
- Ne csináld ezt Jensen – mutattam a homlokára –, még hamarabb ráncos leszel, mint kellene.
- Már így is ősöregnek érzem magam – mondta egy sóhaj kíséretében.
- Ugyan miért? Nem csak én táncolok az idegeiden?
- Hát, nem! Pedig az is bőven elég lenne, de még Gábrielt is nekem kell elviselnem.
- Ohh – szaladt fel a szemöldököm –, hát szidd meg! Egyszer olvastam egy könyvben, hogy a rossz kutyákat a grabancuknál kell elkapni – mondtam pajkosul.
Jensenből kitört a nevetés. Már rég láttam ilyen felszabadultnak. Vele nevettem én is. Általában töprengő fejet vág és állandóan aggódik vagy bosszankodik valami miatt. Azt hiszem kéne neki egy wellness hétvége.
- Oké, kösz a tanácsot! Ha legközelebb rossz fát tesz a tűzre, kipróbálom a nevelési tippedet.
- Rám mindig számíthatsz! Sokat tudok erről a témáról, mindig is szerettem volna egy kis kutyát.
- Ha szeretnéd, Gábrielt örökbe adhatom neked – prüszkölt Jensen még mindig a nevetéstől.
- Hmm – húztam el a számat –, én inkább egy Golden retrieverre gondoltam vagy ilyesmi. Nem olyanra, aki a bokámba harap, ha nem adom oda elég gyorsan a kaját.
- Azért ha meggondolnád magad – nézett rám jelentőségteljesen –, tudod hol találsz.
- Már itt is hagysz? – panaszkodtam.
- Persze! Azt hitted segíteni fogok? – kérdezte pimaszul.
Mielőtt kiment a garázsból még visszafordult;
- Jó munkát!
- Szemét! – majd kimenőben hozzá vágtam a kezemben lévő macit.
Egy röpke ebédszünet után folytattam a pakolást. Szerencsére addigra a saját dobozaimmal már végeztem. A többit azért kellett átnéznem, hogy meg akarok-e tartani valamit, ami anyu után maradt. Azt hiszem, nem kell részleteznem, hogy mindent, ami anyu dobozában volt megtartottam. Szépen visszapakoltam mindent és szisztematikusan lezártam, nehogy akár egy egér is eljusson anyukám emlékeihez.
Ezután következett a nagyszüleim pakkja. A legtöbb dolog akkor került ide, amikor apám eladta nagypapa itteni, La Push-i házát, de volt közöttük olyan holmi, amit még akkor „hagytak” ránk, mikor még éltek. Még egy képeslapot is találtam, amit Bella nagyi írt nekem születésnapi köszöntésképp, és megírta, hogy Jacob nagypapa és ő is sajnálja, hogy nem lehetnek ott a 8-dik születésnapomon. Ahogy végigfuttattam ujjaimat gyöngybetűin eszembe jutottak olyan dolgok is, amikre azt hittem már nem is emlékszem, olyan régen gondoltam rájuk. Miután anyu belehalt a szülésbe, a nagyiék hozzánk költöztek Phoenixbe, hogy segítsenek apunak ellátni engem, és persze, hogy segítsék aput, hogy túljusson a gyászon. Pont a nyolcadik születésnapom előtt egy évvel költöztek vissza La Pushba. Hiányzott nekik Forks, és úgy gondolták, hogy apunak most már tényleg magának kell gondoskodnia rólam. Eszembe jutott az a pillanat is, amikor befutott a telefonhívás Jacob nagypapától, hogy a nagyi elment. Elaludt éjjel és másnap reggel már nem ébredt fel. Pár hónapra rá a nagypapa követte nagyit. Mindkettőjüket itt, La Pushban temettettük el. Elöntött a bűntudat, hogy amióta ideköltöztem egyszer sem mentem ki a sírjukhoz.
Emlékeimet félretolva folytattam tovább a rendrakást, mikor egy kicsit megviselt könyvet találtam. A könyv a „hidegekről” szólt. Emlékeztem erre a történetre, hiszen szorosan kapcsolódik ahhoz, amit nemrég elevenítettem fel. A „hidegek” a vérfarkasok ellenségei. Tőlük kell, megvédelmezni La Pusht. „Hidegek” azaz vámpírok. A vámpír történetek is részesei voltak nagyapa kedvenc meséinek. De nem csak neki. Bár a nagyi sokszor megrótta a nagypapát kiskoromban, hogy ne meséljen ilyen esti mesét különben rosszat fogok álmodni, egy vámpíros meséje neki is volt. Nem mesélte el túl sokszor, hiába nyaggattam róla. Az ő vámpírjai teljesen mások voltak, mint Jacob nagyapámé. Ő gonosznak és veszedelmesnek festette le őket, míg a nagyi gyönyörű embereknek, akiknek bőrük jéghideg, hangjuk, mint egy különálló zenedallam. De a legfontosabb különbség az volt, hogy a nagyi vámpírjai jók voltak. Jók és szeretetteljesek. Azt hiszem, ő alapozta meg későbbi vámpíros mániámat. Egyaránt faltam a vámpíros könyveket és filmeket. Ahogy félreraktam a könyvet, fényképek potyogtak ki belőle.
A nagyi volt rajta, félénken mosolygott a kamerába. Kábé annyi idős lehetett, mint én most. Több képen nevető fiatalok néztek vissza rám. Talán a nagyi barátai. Már épp vissza akartam rakni a könyvbe mikor megesett a szemem egy fotón, ami kicsit arrébb a szekrény alá esett. Odanyúltam, és felfordítottam. Először fel sem fogtam, hogy mit látok. Csak jó pár pillanat múlva raktam össze a kirakóst. A nagyi volt a képen átkarolva egy fiút. Egy fiút, kinek haja bronzszínű volt, és bőre még a nagyiénál is fehérebb. Topáz színű szemeivel egyenesen a kamerába nézett. Azokkal a szemekkel, melyeket én magam is jól ismerek. Amelyek minden hétfőn és szerdán, angol óra előtt mosolyogva várnak, mielőtt elfoglalom a mellette lévő széket.

A könnycsatornám valahogy nem akart elzáródni. Csak folyt és folyt. És az igazság az volt, hogy még csak nem is tudtam miért sírok. Csak sírtam. Már későre járt. Nem tudom pontosan hány óra lehetett, a nyolcadik hívás után kikapcsoltam a telefonomat, órám pedig nem volt a hálószobámban. Az ablakpárkányon ültem, nyitott ablaknál és a sziklához csapódó hullámokat néztem, és az óceán megnyugtató moraját hallgattam. Természetesen mikor végre valahára felfogtam, hogy Edward az, akit a nagymamám ölel, felrohantam a szobámba, kezemben a képpel és magamra zártam az ajtót. A négy órai találkozóra nem mentem el. Egy idő után Edward és Alice felváltva hívogatott. Nem tudtam felvenni, nem tudtam mit is mondhatnék nekik. Még számomra is abszurdnak tűnt, hogy holt lazán felvegyem a telefont és így folytassam; - Oh, szia, Edward! El sem tudod képzelni mi történt ma velem. Képzeld találtam egy fotót a nagyimról, amin te is rajta vagy. Hát nem furcsa?
Így történt, hogy a sokadik hívás után végül kikapcsoltam a mobilon, még a csörgést sem akartam hallani. Hol haragudtam Edwardra, hol magamra, hol értetlenkedtem a történteken. Teljesen össze voltam zavarodva. Nem lehet, hogy Edward van azon a képen. De hát ő van rajta! Akkor ez mit jelent? Mi vagy ki ő? És van e jelentősége annak, hogy a nagymamámmal volt azon a képen? És mit jelent ez én rám nézve?

Hétfő
Amikor kiléptem a házból felhős ég fogadott, de még nem esett az eső. Az éjjel alig aludtam pár órát. Reggel hasogató fejfájásra ébredtem, szemeim bedagadtak és vörösek voltak a sok sírástól. A mustangom felé való 10 lépést, olyan csigalassúsággal tettem meg, mintha hátrafelé haladnék. A táskám a vállamon volt, de eszem ágában sem volt, hogy ma az iskolapadban üljem végig a napot. Kezemben még mindig a fényképet szorongattam.
Az iskolába vezető úton, mindent lelassítva érzékeltem, élésen és letisztulva. A parkolóba behajtva rögtön észrevettem Edwardot. Aggódó arcán csak kétségbeesést és értetlenkedést láttam. Biztos voltam benne, hogy arra gondol valami történt velem és azért nem mentem el hozzájuk. Igen, valami történt velem, csak nem olyasmi, amire számított, nem ütött el egy autó és nem is zuhantam le egy szikláról. Bár nem volt olyan életveszélyes, de sokkal felkavaróbb volt. A hátsó sor egyikében raktam le az autót. Szemem nem fogadott be más látványt csak Edwardot. Odasétáltam hozzá, de egy szót sem szóltam. Ő rögtön aggódó szavait rám zúdította;
- Bella, hát jól vagy!? Nagyon aggódtam. Nem jöttél és nem vetted fel a telef…
Szavai ellenére is a némaságba burkolóztam. Nem hagytam, hogy végigmondja, egyszerűen csak a kezébe nyomtam a fényképet, melyet tizenhárom órája szorongatok.
Edward hamar megértette a történteket. Aggódó pillantása teljesen eltűnt a szemeiből és a jégpáncél álarca mögé rejtette érzéseit, gondolatait.
Továbbra sem szóltam semmit, megfordultam és visszaindultam az autómhoz. Mielőtt kihajtottam volna, a visszapillantó tükörben láttam, hogy Edward követ ezüst Volvójával. Forksból kihajtva egy elhagyatott partszakasz felé vettem az irányt. Ezt a helyet még Alex mutatta meg nekem. Ez a hely legtöbbször elhagyatott, mert csak hatalmas sziklákból áll, ami rögtön benyúlik az óceánba. A bálnák szoktak idejönni, hogy hozzá dörgölőzzenek a sziklákhoz. Minthogy tanítási idő volt, teljesen biztos voltam, itt senki nem fog minket megzavarni és nyugodtan beszélhetünk. Az út szélén leparkoltam, és meg sem várva Edwardot elkezdtem lesétálni a partszakaszra. Mikor már elég messze kisétáltam, és elég biztos voltam benne, hogy Edward a hátam mögött áll, megszólaltam.
- Hallgatlak!
Ekkor kezdett el esni az eső. Rossz ómennek is lehetett volna venni és én annak is vettem. Tudtam hamarosan belőlem is így fognak potyogni a könnyek.
- Hol találtad meg a képet?
- A garázsban. A nagyszüleim holmijai között –fűztem még hozzá.
Ezután még sokáig hallgatott.
- Hol kezdjem? – kérdezte végül.
- Az elején.
- Amikor megismertem, még Bella Swan volt. 17 éves és akkor költözött ide az édesapjához.
És Edward csak mesélt. Hogy hogyan ismerkedtek meg, hogy megmentette az életét, és hogy Bella – a nagymamám – hamar rájött, hogy ő nem ember. Elmesélte, hogy szerelmesek lettek.
Ekkor hagyták el az első könnyek a szememet.
Hogy elhagyta, mert veszélybe sodorta.
Egy idő után arra eszméltem, hogy Edward már nem beszél. Szembe fordultam vele.
Meghökkentett, amit a szemeiben láttam. Szomorúságot és bűntudatot.
Nem tudtam mit mondjak a történtekre így azt kérdeztem, ami legelőször az eszembe jutott.
- Mi vagy te? – suttogtam.
- Szerinted mi vagyok? – kérdezett vissza.
Kimondtam hangosan, ami tegnap óta az agyféltekéimben pingpongozott.
- Vámpír.
Edward válaszul csak bólintott.
- Hány éves vagy?
- 17 – mondta.
Grimaszt vágtam, és vártam, hogy megmagyarázza. 17 a fenét, üvöltöttem magamban.
Edward elmosolyodott. Mintha a képébe üvöltöttem volna, és nem a saját fejemben tettem volna mindezt. De nem mondott többet. Sokáig meredtünk egymásra, mikor újból megszólaltam.
- Ismerted a nagymamám. És szerelmes voltál belé.
Edward bólintott.
Ekkor marta meg a fájdalom a mellkasomat.
- Akinek én a kiköpött mása vagyok…
Edward most nem mondott semmit, meg sem mozdult.
Most már zokogtam. Mert a felismerés belém hasított.
Szerelmes vagyok belé. Szerelmes vagyok Edwardba, aki egy vámpír, és egy emberöltővel ezelőtt a nagyanyámat szerette, ölelte és csókolta.
Ez roppant morbid volt, a maga fájdalmas mivoltában.
- Azt nem kérdezed meg, hogy mivel táplálkozom?
Megráztam a fejem.
- Miért nem? – jött egy kicsit indulatosabban a kérdés Edwardtól.
- Mert tudom. Állatvért iszol.
Edward reggeli találkozásunk óta most először vedlette le bús és komor álarcát, és elcsodálkozott szavaim hallatán.
- Gyerekkoromban a nagypapámtól sok mesét hallottam. Főleg vérfarkasokról és vámpírokról szóltak. De nem csak neki volt ilyen története. A nagymamámnak is volt egy. Vámpírokról, akik nem gonoszak, hanem jók és nem emberekből, hanem állatokból táplálkoznak. Gondolom – mondtam az utolsó mondatomat kicsit gunyorosan – , a mese rólad szólt. Rólad és a családodról.
Újabb hosszabb csend állt be kettőnk között. Egyikünk sem tudta mit is mondhatna ezek után. De a némaságnak jótékony hatása is volt. Szívverésem kezdett megnyugodni, légzésem egyenletesebb lett, könnyeim kezdtek apadni.
- Ezek után gondolom, nem akarsz velem maradni? – mondta, semmint kérdezte volna Edward.
Vele maradni? Nem is mertem erre gondolni. Mindazok után, ami ma kiderült.
Egy vámpírt szeretni? Nem tűnt olyan lehetetlennek, miután tudtam a vérfarkasok létezéséről, és azok után, hogy ismertem Edwardot, hogy szándékosan sosem bántana senkit.
De egy vámpírt szeretni, akinek a szeretője a saját nagyanyám volt?
Hát, erre már igazán nem tudtam a választ. Pláne, hogy nem tudhattam Edward a nagymamámat látja-e bennem vagy magamért szeret. Ha szeret egyáltalán…
A fájdalom újra belém mart és könnyeim összefolytak az esőcseppekkel. Edward még mindig kérdőn nézett rám, mikor jobb kezét felém nyújtotta.
Megismerkedésünk óta most először belém nyilallt a kétségbeesés. Nem tudtam kezemmel felé kapjak, és ujjaink összezáródjanak vagy sem. Lepillantottam kinyújtott kezére, és én most először nem tudtam, kezemet belesimítsam-e az övébe. Karjaimmal átöleltem magamat, majd felszegett fejjel belenéztem mézarany szemeibe.

Kreativ Blogger

A teendők vele:
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.
2. A logót ki kell tennem a blogomba.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írni kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak.
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

1. Köszönöm kedves olvasómnak Zsaninak, alias Szozsa914, aki már régóta hű olvasom és kommentezőm. Köszönöm, hogy rám gondoltál a díjazásnál. És persze kedvenc twilight mániás barátnőmnek, Leiának is!

3. Zsani blogja: http://writerblogfantasy.blogspot.com/

Leia blogja: http://bd-deletedscences.blogspot.com/

4. 7 dolog magamról:
- 22 éves, végzős főiskolás lány vagyok (minő meglepő XD)

- a születésnapom december 25-én van, amit a kor előrehaladtával egyre rosszabbul viselek XD
- van egy másfél éves Golden retrieverem, Sammy, akit imádok!
- az írást „újságírással” kezdtem, de a regényekben jobban kiteljesedek. Remélem, elérhetem azt a szintet, mikor majd írónak vallhatom magam, és egyszer a saját kiadott könyvem fog velem szembe nézni egy könyvesbolt kirakatából.
- valószínűleg a magyarországi könyvkiadókat én tartom el, ugyanis az összes pénzemet könyvekre költöm. Minthogy a szobám elég kicsi három nagy dobozom van a szekrényem tetején, amiben csak az elmúlt 8-9 év termései vannak, persze ezen kívül a szobám –sőt a szüleim szobájában is XD- további pontjain is előbukkan egy-egy pár könyvem:)
- 16 évig táncoltam – nem csak hobbi szinten-
- legjellemzőbb tulajdonságom, hogy hajszínemet úgy változtatom, mint a kaméleon

5-6. Akiknek küldöm: Sajnos hetet nem tudok írni, mert nem olvasok túl sok blogot.
- http://lapushvampirja.blogspot.com/
- http://bd-deletedscences.blogspot.com/
- http://davidvweb.freeblog.hu/
- http://twinform.blogspot.com