A vizsgaidőszakunk miatt kicsit lassabban ment a fejezet véglegesítése (amikor végre volt időm leülni, megírni 3-4 éjszaka alatt végeztem vele – ez több mint, általában-, de Niának is csak két tanulás között volt ideje foglalkozni a bétázással, sőt még ma is tartottunk egy utolsó 1 órás beszélgetést, hogy minden klappoljon a fejezetben). De végül elkészült, és szerintem megérte kivárni azt az egy hetet.
– Igen tulajdonképpen múlt hét hétfőn küldtem el Niának, de direkt nem szóltam nektek, mert tudtam, hogy nem lesz másnapra kész a javítás -.
Másodszorra meg, tegnap megtudtam az utolsó vizsgaeredményemet, vagyis hogy vége a vizsgaidőszakomnak, így kemény 1 hét pihim van a félév kezdetéig. (Ezt meg is ünnepeltem azzal, hogy majd 2 hónap olvasás megvonás után – a tankönyvek nem számítanak, azokat nem élvezem:D-, kiolvastam egy nap alatt a Vámpírakadémiát). DE ezzel hivatalosan is megkezdtem az utolsó félévemet a suliban! Ha isten is úgy akarja –és akarnia kell, különben seggbe rúgom-, júliusban már a kezemben lesz a diplomám! Jeee! Már csak egy féléven, egy szakdogán, két gyakorlaton és egy államvizsgán kell túljutnom:D
De nem csépelem tovább a szót, íme, a 20-dik fejezet!
Díszdobozok
Két szó. Rebecca Taylor. Csak tudnám, hogy Alice honnan tudta! Esküszöm ez a csaj jövőbelátó. Sápadt vállamról zúdult alá a háromszínű kék Rebecca Taylor vállpántos ruhám. A térdemig ért, és mit ne mondjak tényleg jól néztem ki benne. Pedig a hajam színe miatt általában piros vagy zöld ruhákat szoktam hordani. A tükröm előtt álltam is illegettem magam. A mellrészéig világoskék színű volt, a következő vékony csíkban babakék, majd a derekamtól csodás királykék színe volt a ruhámnak. Kicsit görögös beütése volt, de nekem nagyon tetszett.
- Jaj, vedd már át azt a csizmát, kérlek! – rimánkodott sokadszorra Jess. – Ehhez a csodás ruhához egy szép magas cipő dukálna, nem ez a barna fűzős csizma.
- Tetszeni fogok így neki? – kérdeztem a tükörtől.
- Nem! – jött a kegyetlen válasz Jesstől. – Ebben a csizmában biztos, hogy nem. Edward sikítva fog elrohanni, és meg sem áll LC karjaiig!
- Pfuj! – vágtam fancsali képet a tükör Jessnek.
- Ha meg akarod előzni ezt a tragédiát, vedd át a cipőd.
- Nem veszem át – fordultam most vele szembe. – Nekem így tetszik. Ettől leszek én, én. Ha Edward netalán elrohanna, te majd az útjába állsz.
Uh, igen, azt hiszem elfelejtettem elmondani, hogy jött a képbe Edward. Nos, miután túltettem magam a Maryvel való síros beszélgetésemen, beültem Jess mellé a kocsiba, és ahogy megbeszéltük elmentünk Port Angelesbe vásárolni. Az egyik üzletben találtam meg ezt a csodás ruhát, és a Jesst kiborító csizmát. Ezen kívül persze még sok egyéb más ruhaneműt is begyűjtöttem a shopping körút során, megspékelve egy-két könyvvel, cd-vel és dvd-vel. Hát, igen, ha elszalad az a bizonyos ló…
Na szóval, Jessnek nem meséltem el, se a levelet se a telefonbeszélgetést, persze észrevette a vöröslő szemeimet, de szerencsére nem erősködött. Cserébe duplán olyan kedves volt és mindenképp fel akart vidítani, aminek eredménye egy totál őrült Jessica Reesaer lett. Ahogy teltek az órák úgy engedtem fel én is, és már együtt bohóckodtunk az üzletekben. A hazafele vezető úton aztán leeresztettem. Megkértem inkább vigyen haza, legyen ez az est befejezése. Jól éreztük magunkat és szerettem volna, hogy ez legyen a vége. Éreztem, ha tovább kísértem a sorsot valami elromlik. És bár Jess az ajtómig kísért és sorakoztatta az érveket mégis miért ugorjunk be Jo-hoz, valahogy nem tudtam beadni a derekamat. Biztos a hetedik érzékem miatt. Mielőtt beléptem volna az ajtón, elkiáltotta magát;
- Jól van, jól van, te makacs öszvér! Azért menjünk Jo-hoz, mert ott vár az összes barátod, Edwarddal az élen, hogy a meglepetés buliban mindenki megünnepelhessen téged.
Ezen a ponton a hetedik érzékem, becsukta az ajtót és azt mondta; - Rendben, menjünk! Mire várunk még?
Bár én, a szakadt farmeromba is Edward elé vonultam volna, Jess felhívta a figyelmemet, hogy az új ruhámban nagyobb hatást tennék rá. Nem kellett kétszer mondania.
Így kerültem a tükör elé. Illegetve-billegetve magam.
- Jól van, akkor menjünk! Alex már biztos vár rám.
- Igen, Jess, biztos, hogy már mindenki vár téged – próbáltam ironizálni, de nem igazán vette a lapot.
- Aham, akkor indulhatunk végre hamupipőke? – nyomkodta a mobilját, oda sem figyelve rám.
- Igen, mehetünk!
Kézifék hang.
Upsz, azt hiszem megint elkalandoztam.
- Oké? – hallottam meg az ingerült kérdést.
- Oké! – mondtam, bár fogalmam sem volt, mibe egyeztem bele.
- Azt mondtam, hogy azért próbálj meglepődni!
- Jah, oké – egyeztem bele ismét.
Mikor kiszálltunk a kocsiból, hirtelen elhallgatott a zene és zsivaj a JO’s pubban.
Jess ment elől, és így megvédett egy jó adag konfettitől, mikor beléptünk a pub bejáratán.
- Boldog születésnapot, Bella! – kiáltották a barátaim, Jo, a tulaj saját magáról nevezte el a helyet, és még az ott lézengő vendégek is.
Én próbáltam meglepődést színlelni, de a közelébe sem értem az igazi reakciómnak. Most nem akadtam meg a küszöbben és nem zuhantam senki karjába sem. De mosolyogtam és olyanokat mondtam, hogy; - Oh! és, hogy – Jaj, istenem!
De úgy gondoltam senki nem vette észre a béna alakításomat, mert mindenki mosolygott tovább és kézről kézre jártam a puszilgatásban. Mikor Edward karjaiba kerültem át, homlokon csókolt majd belesuttogott a fülembe;
- Irtó rossz színész vagy.
Na, ennyit az alakításomról.
- Mond csak miért pont most kotyogta ki neked Jess a bulit, mikor hetek óta tervezte, és mindenkit életveszélyesen megfenyegetett, hogy senki ne merjen elmondani neked semmit?
- Nem akartam eljönni – mondtam meg egyszerűen az igazat.
- De butus vagy – ölelt át ismét.
- Bells – vetült rám egy hatalmas árnyék, mellyel egy mély öblös hang társult.
Felnéztem és Jensent pillantottam meg.
- Jensen! – kiáltottam ostobán.
Kibontakoztam Edward karjaiból és vártam, hogy mond-e még valamit.
- Bocsáss meg nekem!
Felhúzott szemöldökömet leeresztettem és rosszalló tekintetem is kisimult.
- Idióta voltam. Ne haragudj, hogy kerültelek.
Nem igazán tudtam, hogy mit mondjak. Ezért a b verziót választottam és csendben maradtam.
Először csak idegesített Jensen viselkedése, de ma reggel nagyon megbántott. Nem akartam ilyen könnyen megbocsátani neki.
- Csak boldog születésnapot akartam kívánni! És hogy odaadjam neked ezt – ezzel átnyújtott egy tenyérnyi nagyságú zöld díszcsomagolással bekötött dobozt, boci szemekkel kísérve az egész hadműveletet. – Ez a tiéd.
Átvettem tőle a dobozt, és úgy forgattam, mint pár órával ezelőtt a levelet, hátha átlátok röntgensugár szemeimmel. Mint legutóbb ez most sem történt meg.
- Most mennem kell. Kötelesség tudod – nézett ekkor Edwardra. – Érezd jól magad!
Ekkor megfordult, hogy kisétálhasson az ajtón. Mielőtt ezt megtette volna, megfogtam hátulról a pólóját és visszahúztam magamhoz, hogy megöleljem.
- Köszönöm az ajándékot!
Jensen válaszul csak biccentett, majd lehajolt, hogy adjon egy puszit, de mikor rájött, hogy Edward fél perce se csókolt meg a homlokomon, ugyanott ahol ő akart, ezért inkább lejjebb hajtotta a fejét, hogy arcon csókolhasson.
Pont abban a percben, mikor Jensen kilépett az ajtón, valaki visszakapcsolta a zenegépet. Ez olyan benyomást kelltet bennem mintha egy film montázsos pillanatot éltem volna át.
A bárpult fölötti tévét is visszakapcsolták, bár hogy minek, nem tudnám megmondani, mert a zenétől nem lehetett hallani. Talán csak áramfogyasztásnak kellett. Szegény jegesmedvék.
- Gyere ünnepelt, menjünk át a zárolt szekcióba – nyomott a kezembe Jess egy színes üdítővel telt poharat. Gondolom valamilyen alkoholmentes koktél volt, mert Jo sosem engedte, hogy elblicceljük, a csak nagykorúak ihatnak alkohol szabályt.
A zárolt részleg, a pub négyzet alakú formájának, a bal oldalán található kiugró rész volt. Ez egy kisebb, szintén négyzet alakú helyiség volt, ahová begyömöszöltük magunkat.
Mielőtt leültem volna, a Jess által mutatott helyre a hatalmas asztalhoz, Alice ugrott oda hozzám.
- Mondtam én, hogy a kék ruha a befutó. Így élőben sokkal jobb.
- Oké, Alice! Köszi a tippet, de elmondanád honnan tudtad, hogy ma veszek egy kék ruhát, amiben megjelenek ma a sunyi meglepetés bulin?
Alice mosolyogva nézett rám, és már-már azt hittem minden magyarázat nélkül otthagy, amikor állhatatosan nem-mel válaszolt és úgy hagyott ott.
Tehetetlenségemben fújtattam egy nagyot és lezöttyentem a székre.
- Alice mindenkire ilyen hatással van. Nagyon kicsi és nagyon idegesítő.
- Még rád is? – mosolyogtam Edwardra.
- Főleg rám!
- Na és – szegeztem neki a kérdést –, hogy van az, hogy nappal lógunk a suliból, este pedig pubokba járunk?
- Úgy, hogy néha az embernek fontosabb dolga van, mint, hogy az iskolapadban üljön.
- Szerintem minden dolog fontosabb, mint az iskolapadban ülés, de mi volt a te indokod?
- Hát…ez – toltak elém ma már harmadszorra egy díszcsomagolású dobozkát. – Az ajándékod – fűzte hozzá Edward, hogyha esetleg nem értettem volna a célzást.
- Hé, ez csalás haver –szólt közbe Max –, úgy volt, hogy azon az asztalon gyűjtjük össze Bella ajándékait - mutatott a velünk szembeni kis asztalra a sarokban. - Nincs egyéni plusz puszi.
- Bocs, haver – ejtette ki elhúzva Edward a havert –, de mint, hogy mostanság nem igazán tartom be a szabályokat, gondoltam egy ide vagy oda, már igazán nem számít.
- A francba, hogy én erre nem gondoltam – sündörgött tovább Max, Jess felé. Gondolom azért, hogy bemárthassa Edwardot a csalásért.
- Nem nyitod ki? – fordult vissza hozzám Edward.
Így én is visszatértem az ajándékom kinézetének boncolgatásához. Bár ez a mai nap harmadik díszdobozkája, ez jóval nagyobb volt, mint a másik kettő. Ha alaposan meggondolom, reggel óta javul a tendencia, egyre nagyobbak lettek az ajándékcsomagok. Igazából kíváncsi voltam ki lesz az a sült bolond, aki a nagydoboz – kisdoboz játékkal előáll ma nekem. Úgy döntöttem, neki veselkedem a csomagolásnak, hogy ha isten is úgy akarja, Edwardot kizárhassam ebből az idegőrlő ajándékozási szokások hívő sorából.
Először leszedtem róla a hatalmas masnit. Majd a csomag alját kezdtem el feltépni, hogy ne szakítsam szét a csomagolópapírt, amely vörös rózsákat ábrázolt. Miután a dobozt megszabadítottam a csomagolásától, vártam egy szusszanásnyi időt mielőtt leemeltem a tetejét.
Egy gyönyörűen megmunkált antik zenélő doboz volt benne. Kiemeltem a papírok közül és felnyitottam a tetejét. Csajkovszkij Diótörő-szvit kompozíciója csendült fel, majd kibontakozott egy porcelán balerina.
- Ez gyönyörű Edward! – mondtam ámulattal. És ugyan ebben a pillanatban felé hajoltam és egy gyors csókot nyomtam a szájára.
- Ezek szerint tetszik – konstatálta Edward.
- Oh, igen nagyon – mosolyogtam rá.
- Oh, igen! Nagyon szép csecsebecsét kaptál Edwardtól, de talán elvegyülhetnél velünk, pornéppel is – ugrott oda hozzánk Jess.
- Igen, Bella, gyere, táncolj velünk- fogta meg az egyik kezem Ashley, a másikat pedig Max, hogy megmutassák Jess felszólítását támogatják.
Már felhúztak az asztaltól, amikor odaszóltam Edwardnak, hogy nem sokára visszajövök.
*
Hajnalig mulattunk. Az est legnagyobb részében a táncparketten roptuk Jess-szel. A legtöbben nem voltak valami strapabírók egy idő után mindannyian kidőltek, folyamatosan váltották egymást. Főleg Alice-en lepődtem meg, tőle többet vártam, de ő sem viselte túl jól a táncmaratont. Bár az én születésnapomat ünnepeltük mégsem én voltam az est fénypontja. Hanem Ashley és Max. Ugyanis ott a táncparkett közepén egymás karjaiba omlottak és hosszú csókcsatát vívtak. Nem sokkal később már hűlt helyüket se találtuk. A legtöbb vendég éjfél és hajnali egy körül hazasomfordálódtak. A mi csapatunk is kezdett bomlani. Hajnali fél4-kor már csak mi, a kemény mag maradt; Jessica és Alex, Alice, Edward és én. Már épp szedelőzködtünk, én Jo-tól búcsúzkodtam és megköszöntem a plusz nyitvatartási időt, mikor Haylie, a pincérnő, lekapcsolta a zenegépet, és a hirtelen jött csendben, a még mindig sugárzást adó tévé, magára vonta a figyelmünket. Minthogy a zene már nem szólt, az egész helyiséget bejárta a tévében elhangzottak;
„ Egyelőre eredménytelen a rendőri nyomozás. Se tettes, se gyanúsított. Azonban az áldozatok és a kérdések száma nő. Az biztos, hogy Salt Lake Cityben ez volt a 3-dik ilyen esett. Fiatalok csoportját támadták meg, zárt vagy elszigetelt helyen, és különösen kegyetlen mészárlással végeztek velük. A nyomozók számára egy valami világossá vált nem ez volt az első esett. Pár hónapja Tucson-ban és Phoenix-ben is történtek hasonló gyilkosságok. Az biztos, hogy a tettesek észak felé haladnak. A rendőrök még további hasonló esetek után kutatnak. Még nem sikerült kideríteni mi áll a gyilkosságok hátterében, de a rendőrök egyre több egység bevetésével dolgoznak az ügyön, hogy biztonságban tartsák Amerika utcáit. Sarah Smith riportját hallották. És most kapcsoljuk Jack Rossum-ot, New Yorkból!”
Fejbekólintó végszó volt ez az estének. Sokáig meredtem a tévére és az elhangzottakra gondoltam. Fiatal társaság. Zárt hely. Kegyetlen gyilkosság. Észak.
- Bella, jól vagy?
Rezzentem össze Edward szavaira.
- Igen, persze – intéztem a szavaimat Edwardhoz. – Indulhatunk skacok?
Edward és Alex segített kihordani az ajándékokat az autóhoz. Mikor végeztünk – na, jó végeztek- vele, elbúcsúztunk egymástól. Vagyis Jess Alextől, én pedig Edwardtól és persze Alice-ről sem feledkeztem meg. Bevágtuk magunkat Jess kocsijába és La Pushig üvöltöttük a rádiót, hogy el ne aludjunk a volánnál. A házunkhoz érve nehezen kikászálódtam a kocsiból és a hátsó ülésen heverő ajándékokat és bejárati ajtót nézegettem felváltva. Végül Jesshez fordultam.
- Nem alszol itt?
- De! – vágta rá határozottan.
Már a lépcsőn másztunk, mikor Jessnek eszébe jutottak az ajándékok.
- Mi lesz az ajándékokkal?
- Majd holnap kipakoljuk őket. Vagyis, izé, ma, csak kicsit később.
- Aha, kicsit később. Úgy délután 4 körül.
- Ühüm – válaszoltam, majd bezuhantunk az ágyba.
