Dave, Mozi, Twilight saga, Csapó 2

Mivel, Nia még nem jelzett vissza, ezért sajnos még nem kerül ki a 9-dik fejezet.
De hoztam nektek egy szöszenetet, amit Dave unszolására írtam meg:).
Ne izguljatok nem rugaszkodom el a Twilight sagától;)

18:23: megérkezem a pláza főbejáratához
22 perccel hamarabb a megbeszélt időpontnál.
18:40: Dave megérkezik.
5 perccel korábban. Mák.
18:43: Megvesszük az előre lefoglalt jegyeket, az Adventureland című filmre.
Kezdődik az este.

7 óra 15 percre már bent is ülünk jól megérdemelt székeinken. 7:30-kor kezdődne a film. Kezdődne, mert még a reklám blokkot sem indították el. Sebaj, mi Dave-el addig átrágjuk magunkat a HP6 film általunk igen csak „felmagasztalt” (remélem, érződik az irónia) snittjein. Majd következik az állandó téma; a Twilight franchize. Az Újhold második előzetese nem sokára jön. Premier előtti adásra kell menni, de nem a twilighterekkel, mert különben az Edward monológokból nem fogunk hallani semmit (Imádunk titeket, de tény, hogy szerencse akkor már harmadszorra láttuk a filmet. Egyébként a jobb fülem azóta sem szuperál 100%-osan:P). Eclipse debütálása. Szomorúan konstatálom nekem az valszeg kimarad premierben, ugyanis ha minden jól megy, akkor tájt fogok államvizsgázni.
Ekkor már háromnegyed 8-nál tartunk, de a film képkockáinak még se híre se hamva. Én már kezdek fázni, és a kólám is vészesen fogy. Na de hol a film? Kezdődjön már! Felkiáltásomra az előttünk álló pasi, ki fele indul a teremből – nem, nem én mentem az agyára. Tippem a film iránt ment el érdeklődni -. Jól tippeltem, amint visszatér, megszólít, hogy elméletileg háromnegyed órája nézzük a filmet az ötös teremben. Ellenben mi az egyes teremben terpeszkedünk depressziós aláfestő zenékkel körülvéve. De sebaj, a srác intézkedet, épp hogy leül már kezdődnek is az előzetesek –gondolom a csúszás miatt a reklámoktól megkíméltek minket-. Lement a G.I Joe. 2-dik trailer következik.
Fekete snitt.
Hatalmas SUMMIT felirat.
Csak néhány másodpercem maradt, hogy Dave-hez fordulva mondjam ez az Újhold lesz.
Amikor is…..
…..dobpergés……….
Az általunk már jól ismert tengerparti képkockák jelennek meg a vásznon.
Na, ebben a pillanatban sikatottunk fel Dave-el, hogy ez a NEW MOON!!!
Így történt, hogy az előzetes első felére egyáltalán nem figyeltünk, mert örömködtünk Dave-el, hogy premier New Moon előzetest látunk. Na ezért már érdemes volt várni – konstatáltuk - , a film már nem is érdekel minket:D
Kedvenc momentumom;
Dave:

- Jake, run! – süvölt a fülembe -.
- Jake, run!
- Jake, run!- mire szerencsés harmadikra már el is találja a megfelelő pillanatot, hogy Bellával együtt síkitsa ezt a két szót:)
Ezek után jött egy harmadik előzetes is, de arra már nem emlékszem (bár, azt hiszem, ezen nem lepődik meg senki:D)

Az Adventurelandról, nem is ejtenék több szót. *irozinál*
Az est méltó befejezésére pedig, arra lépünk ki a teremből, hogy rakosgatják ki az Új Hold plakátokat.

Igen, mi Dave-el nem tudunk úgy moziba menni, hogy ne hozzon össze a sors a Twilight sagával.

Like A Shooting Star - 8. fejezet

Az este folytatódik

- Szóval csak a nappaliban voltál, és a konyhában – összegezte Jessica.
- Jahp – válaszoltam frappánsan. Mikor mindketten túltettük magunkat azon, hogy Edward hozott haza – na, jó Jessicához -, rendeltünk egy pizzát, majd leültünk a tévészobában – igen, a tévészobában, náluk ez is van -, ahol töviről hegyire elmeséltem, hogy telt a napom a Cullen rezidencián. Azt is elmeséltem, hogy vesztem össze Jensennel, a mai napon már másodjára, de most sikeresen Edward füle hallatára, Jensen személyes jelenléte nélkül. Töprengtem rajta, hogy Edward reakcióját is említsem-e meg, azt a bizonyos megjegyzést Jensen jogos aggódásáért, de úgy éreztem ezt nem köthetem Jess orrára. Ne kérdezzétek, miért, hatodik érzék vagy az a bizonyos női megérzés. Nekem teljesen mindegy. Valamelyik a kettő közül.
- Hmm –mondta erre Jessica. Elemünkben vagyunk. Már ami a nyelvtant illeti. Azt hiszem csalódást okoztam avval Jess számára, hogy nem jutottam be Edward hálószobájába.
- Edward szobájában sem voltál? – kérdezte már megint. Szerintem arra várt, hátha közben megváltozik a válaszom. Igen, a gyanúm egyre szilárdabb lábakon állt.
- Nem, nem voltam. De ha még hétszer megkérdezed, attól még a válaszom nem fog megváltozni.
- Csak egész biztos akartam lenni benne.
- Rendben! – hatásszünetet tartottam – Akkor most már biztos vagy benne?
Alapos szemrevételezés után, így szólt:
- Igen, biztos.
- Remek!
Miután befejeztük a vacsorát, rendbe raktuk a konyhát – magyarul, kidobtuk a pizzás és kólás dobozokat -, majd a hálószobák felé vettük az irányt. Jessék háza igen előkelő, és hatalmas. Pláne ahhoz képest, hogy csak ketten élnek itt az édesapjával. Mielőtt elváltak Jess szülei, New Yorkban éltek, az Upper East Side-on, az elit krémjei között. Jess igazi vagány New Yorki lány volt, és az is maradt/marad mindörökre –úgy gondolom innen ered a márkák iránti szenvedélye -. Lassan már öt éve, hogy Forksba költözött apjával, és elkezdte a nagyvárosi lány vidékre kényszerült életét. Igen ám, de az apja nem igen hagyta hátra a munkáját – amit valahol meg is értek, hisz ha ilyen sikereim lennének a munkámban, amit ráadásul annyira szeretek, mint ahogy Matt (vagyis Jess apja) szereti, én sem tudnám csak ott otthagyni-, így gyakran hagyja egyedül a lányát, ebben az óriási villában. Emiatt is próbálja Matt minden földi luxussal ellátni az otthonát. Ami pontosan 5 hálót, 6 fürdőszobát 1 dolgozószobát, 2 nappalit, 1 belső jakuzzit és 1 hatalmas amerikai konyhát takar. Már ami a belsőségeket illeti. Ezen kívül a több hektáros kertjükben van még egy jakuzzi, egy hatalmas medence, és persze egy külön kis bungaló berendezve a hatalmas teraszon.
A gyönyörűen megmunkált cseresznyefa lépcsőn caplattunk felfelé, a szobánk felé. Rövid ismeretségünk alatt is már annyiszor fordultam meg Jesséknél, hogy az egyik vendégszobát már kikiáltotta az én szobámmá. Ami közvetlenül is egybe nyitható az övével.
- Van kedved még egy filmhez?
- Lehet róla szó. Zuhanyozás után meglátom, mennyire vagyok még éber.
- Jól van Csipkerózsika.
- Csipkerózsikának, nem is olyan rossz lenni. Jobb, mint Hamupipőkének. Végül is mit tett Csipkerózsika azért, hogy megtalálja a szerelmet? Aludt, méghozzá jó sokáig. Majd se szó se beszéd megjelent a herceg. Ennyit én is tehetek az ügy érdekében – vigyorogtam Jessre, elütve a csipkelődését, amit az éberségemre tett szóvá.
- Fáradt vicc volt, Black.
- Mégis milyen viccet vársz, attól a mesebeli lénytől, aki századokig aludt?
A replika már csak egy szemforgatás volt, nem csak én nem voltam a toppon. Majd ki-ki befordult a saját fürdőszobájába. Beálltam a jéghideg víz alá, és néztem, ahogy a víz végigcsorog a hajamon. Hosszú nap volt annyi szent, felemás érzésekkel a szívemben. Bár magamnak sem akartam beismerni, - megpróbáltam még a gondolatát is kerülni -, nagyon fájt Jensen viselkedése. Amióta idejöttem – valljuk be összetörten -, Jensen és Jessica volt az, aki visszarángatott az életbe. Jensen a csendes törődésével, Jessica pedig az életkedvével. Rosszul esett az, hogy Jensen csak így nekem esett… vagy talán nem is igazán ez bánt, hanem igazából az, hogy azt hittem Jensen sosem lenne képes így beszélni velem. Aztán ott van a nap második felében történtek. Szinte éreztem a felforrósodott véremet, amint pezseg az ereimben, amit rettentő régen tapasztaltam utoljára. Nem éreztem magam már rég ennyire emberien. És mégis mitől lobbant fel bennem ez az érzés? Még meg sem engedtem, hogy megfogalmazódjon a válasz, már is bevillant, az, ahogy Edward hozzám ért. Finom érintés volt, mégis perzselő. Szóval, azt hiszem, nem kell magyaráznom, mennyire kellett a hidegvíz másféle perzselő érintése. Mire végeztem a zuhannyal és a haj mosással, Jesst összekuporodva találtam az ágyán egyenletes légzéssel. Leoltottam a lámpáját, majd a lehető leghalkabban becsuktam közös ajtónkat. Már éppen elhelyezkedtem a paplan alatt, amikor megéreztem a jeges forksi szél süvítését a félig nyitott ablakomon. Odatámolyogtam az ablakhoz, kicsukva a nem kívánt elemeket.

*

Belepislogtam az éj sötétjébe. Az ágyam végében egy alak körvonalazódott ki. Megdörzsöltem a szemem, hogy az álmom maradék pillanatképei is eltűnjenek az agyam minden négyzetcentiméteréből. Kimondtam az első szót, ami az eszembe jutott.
- Edward? – suttogtam bele a szobába. Válasz nem érkezett, de nem is igazán vártam, hogy fog. Oldalra nyúltam, hogy felkapcsoljam az éjjeli lámpát, de az erős fénytől pislognom kellett. Mire visszanyertem a látásomat a szoba üres volt. Már épp vissza akartam dőlni az ágyamra, hogy biztos csak képzelődtem, amikor a pillantásom a nyitott ablakra tévedt.Teljes éberséggel lépkedtem oda a nyitott ablakhoz, ahhoz képest, hogy nem lehetek túl több mint 2-3 órás alvásnál. Maximálisra tártam ki az ablakot, majd kikémleltem a hold fényénél megvilágított pázsitra. Körbejárattam a szemem a kerten, a fákon, és még távolabb az erdős részen is, de nem láttam semmit, még csak egy neszt se hallottam. Amit kicsit furának tartottam hisz a sűrű fákkal tarkított erdőben hemzsegnek az állatok. Mégsem hallottam még egy huhogást vagy tücsökciripelést sem. Úgy éreztem egy örökkévalóság telt el már azóta, hogy itt csüngök az ablakon, így rászántam magam, hogy visszafeküdjek az ágyba. A nyitott ablaknál még sokáig forgolódtam, mire visszatértem az álmok birodalmába.

Like A Shooting Star - 7. fejezet

A nem randi

Miután túléltem az unalomtól telt kémiát, és a végig beszélt biológiát Maxszel, kisétáltunk az udvarra. Jess és Alex csatlakozott párosunkhoz.
- Hát akkor – kezdte Max.
- Találkozunk szombaton – fejezte be Alex. – Szia kicsim - csókolta meg Alex Jesst. - Aztán jó legyél nekem. Sziasztok skacok - intett felénk.
- Szia - mondtuk Max-szel egyszerre.
Miközben az autójához igyekvő Alexet figyeltem, észrevettem, hogy Edward és Alice már a Volvo mellett vár. Oda fordultam Jesshez;
- Akkor majd hívlak, ha végeztem.
- Rendben, sok sikert - kacsintott rám Jess.
Kölcsönös reakcióként grimaszt vágtam.
- Na, jól van, sziasztok – és elindultam az ezüstszínű Volvo felé.

Ahogy közeledtem Edwardékhoz, egyre jobban úgy éreztem magam, mint egy becserkészet vad. Zavarom is csak nőtt, így mire megtettem azt a húsz lépést, már paprikavörösen álltam elébük. Alice biztató mosollyal várt, Edward pedig kemény pókerarccal.
- Többiek?- kérdeztem, hogy enyhítsem zavarom. Beszélési kényszer ereszkedik rám ilyenkor.
- Ők már elmentek.
- Oh - fura érzés kerített hatalmába. Talán, csak nem elijesztettem őket? Vagy inkább elüldöztem? Tűnődtem magamban. Tudtam, hogy nem vagyok népszerű köreikben, de azért ez mégis csak a vesémbe mart.
- Külön autóval jöttek- kezdte el magyarázni Alice, látván az egyre fájdalmasabb képem-, de, csak azért, mert hatan nem fértünk volna be Edward autójába.
- Értem- bólintottam – Akkor…
- Megyünk – fejezte be helyettem Alice.
Hátsó ülés felé vettem az irányt, mire odaértem Edward már kitárt ajtóval várt rám.
- Öhm, köszi - mondtam megint elpirulva. Nagyszerű Edward két percen belül már másodszor hozott zavarba. Ez rekord. Pláne nálam, aki nagystílűen játszik a mimikájával. Bár védelmem érdekében elmondom, hogy tizenhat, na, jó most már majdnem tizenhét évem alatt, nem történt meg ez velem. Mármint hogy valaki kinyitotta volna nekem az ajtót. És az sem, hogy miközben diskurzust tartok magammal, jó pár pillanattal később, az udvarias lovag még mindig arra vár, hogy beüljek abba a nyamvadt autóba.
Miután végül sikeresen, betettem a hátsó fertályamat az ülésre, Edward sebességbe rakta a kocsit és elindultunk.
Az út hamar tovaszállt, mire észbe kaptam, már a ház előtt parkoltunk. Érdekesen fogom elmagyarázni Jessnek, merre jöjjön. Nem igen emlékszem az útról semmire, csak egyre sűrűsödő lombtengerre. Na, mindegy, majd megkérem, Alice-t igazítsa útba Jessicát. Belépve az ajtón egyfajta izgalom lett úrrá rajtam. Milyenek Edward szülei? Tudom, hogy nem vérszerinti rokonok, de kíváncsi vagyok fenn áll-e valamilyen hasonlóság. Mint a hófehér bőr, topáz szemek, és a leírhatatlan gyönyörűség. Hiszen a testvérei sem édestestvérei mégis hasonlítanak egymásra. Kísértetiesen, hogy pontos legyek. És hogy fognak fogadni a szülők? Ők is gyűlölködve fognak rám nézni, mint gyermekeik? Ők is idegenkedni fognak tőlem? Nem tudtam tovább ijesztgetni magamat, mert gondolatmenetem közben Alice-ék betereltek a konyhába. Ahol szembe találtam magam két szépséges idegennel. A márványpult mögött álltak, átölelve egymást. Hát, ők Dr., és Mrs. Cullen. Jól tippeltem, ők is ugyanolyan külső adottságokkal rendelkeztek, mint örökbe fogadott gyermekeik. Bár meglepődtem fiatalságukon, kicsit idősebbnek képzeltem őket. Alig lehettek huszonöt-huszonhét évnél idősebbek.
- Isabella, ők a szüleink Esme, és Carlisle.
- Jó napot Mr. és Mrs. Cullen - nyújtottam feléjük kezem, félmosolyom kíséretében.
Bár az ő szemükben is észrevettem a csodálkozást, és a talányt, de, hamar rendezték arcvonásaikat, és mindketten hatalmas mosoly keretében üdvözöltek.
- Szervusz, Isabella, hívj csak nyugodtan Esmének – és avval az anyukás mosolyával rögtön átölelt. Meglepődtem kicsit a reakcióján, de egyáltalán nem zavart, sőt „otthonosan” éreztem magam az ölelő karokban, így megpróbáltam ellazulni és beleolvadni az ölelésbe.
- Engem meg szólíts csak Carlisle-nak – fogta két kezébe a jobbomat.
- Rendben – mondtam nagy zavaromban.
- Mi nem is zavarunk tovább, csatlakozunk Jasperhez, jó szórakozást – köszönt el Carlisle.
- Viszlát! – köszöntem el. Bár azt nem tudtam, Jasper hol van, vagy mit csinál, hogy hozzá csatlakoznak a Cullen szülők. De most hogy már tudom, hogy Jasper nincsen itthon, és így Alice pár nappal ezelőtt őt miért hagyta ki a felsorolásból.
Edward és Alice visszatessékelt a nappaliba. Rosalie, már ott ült a kanapén a tévé előtt. Bevallom hősiesen kicsit megszeppentem a látványától. Nem a kinézete miatt, hanem mert ő az egyetlen a testvérek közül, akit sose érdekeltem igazán. Mielőtt még akár meghallhatta volna lépteinket már fel is állt és a mi irányunkba fordult. Ott állt teljesen egyenesen, kényelmes otthoni ruhában - ami még így is irtó szexinek, divatosnak és drágának tűnt, egyszó mint száz nagyon csinos volt, még így is-, arca kifürkészhetetlenül szegeződött rám.
- Ühmm, szia Rosalie – azt hittem majd elájulok, hiszen még sohasem intéztem egyenes hozzá a szavaimat.
- Szia, Isabella – nem mosolyodott el, nem volt öröm sem a hangjában, mint amikor a barátodat köszöntöd, de ellenségesség sem csendült ki hangaszálai közül.
- Ne félj tőle - súgta oda Edward, mintha hallotta volna belső monológomat, - kedvel téged, már amennyire Rosalie kedvelhet bárkit is. Rosalie arcán mintha fintor suhant volna át, de olyan gyors volt, hogy valószínűbb hogy csak odaképzeltem, ugyanis Edward olyan halkan suttogott a fülembe, hogy még én is alig hallottam.
- Tényleg? – csodálkoztam Edward szavain – De hát hogyan? Hiszen még csak egymásra sem néztünk. Na, jó ez is egy kicsit ferdítés volt, mert én már jó néhányszor pillantottam rá, ahogy az összes többi Cullenre, de Rosalie még a pillantására sem méltatott.
- Azért amit mondtál az ebédlőben. Néhány hete, - tette hozzá, miután értelmetlen képet vágtam -, amikor megvédted.
- Ohh – most már emlékszem néhány nappal később a tornatermi incidens után, LC-nek újra kitörése volt, azonban most kiálltam magamért, és Rosaliért is, ahogy Edward mondta. – Ti azt hallottátok? – jutott eszembe kételkedni - Hisz az ebédlő túlsó felében voltatok.
- Öhmm – jött zavarba Edward- Elég hangosak voltatok.
Pedig én azt hittem milyen visszafogott voltam. Nem gondoltam volna, hogy olyan hangosak lettünk volna. De ha Edwardék hallották…bizonytalanodtam el.
- Na, üljünk le - indítványozta Alice. Odatáncolt a tévéhez, oldalvást nyúlt egy dvd-ért, majd berakta a lejátszóba.
A kanapé másik végébe ültem, átellenesen, mint Rosalie, Alice gyorsan lehuppant a fotelbe, így Edwardnak mellém kellett leülnie, vagy maradt volna neki a pihe-puha padló. Ahogy elnéztem Alice arcát, biztos voltam benne, hogy ezt ő is alaposan átgondolta. Edward néhány másodperces tétovázás után mellém ült, akarom mondani Rosalie és én közém, bemeredve egy pózba nehogy hozzám érjen, ami távolról sem tűnt kényelmesnek. Alice elmosolyodott, majd benyomta a távirányítón az indítógombot.
- Héé – csattant fel egy mély dörmögő hang – nélkülem akartátok elkezdeni? Emmet cammogott be, és ült le Rosalie lába elé. A kanapé oldalának dőlve, átfogta Rosalie lábait, és felvigyorgott rá.
- Ugyan, Emmet hisz tudtam, hogy időben ideérsz.
- Persze, Alice, te mindent tudsz. Tudom. – forgatta meg szemét poénkodva, hisz a vigyora még mindig a szája szegletében ült.
- Most már csend legyen, kezdődik a film – hördült rájuk Rosalie. Nem vitás itt Rosalie hordja a nadrágot.

Örültem annak, hogy Ms. Hill ezt a filmet sorsolta ki nekünk. Bár tudom, hogy van néhány klasszikus Shakespeare feldolgozás, ami mind szép is jó és értékes, én mégis áldottam a szerencsémet. Bár nagyon „művészien” kell nézni az O-t, hogy Shakespeare műnek vehessük, engem igazán megfogott. De lehet, hogy az sem utolsó, hogy majd minden szereplője akkor még feltörekvő, mára már befutott Hollywoodi sztár volt.
Ahogy a cselekmény haladt előre, annál jobban belefeledkeztem a filmbe, és már nem Edward merev testét figyeltem öt percenként a szemem sarkából. El kell azonban ismernem, hogy volt olyan pillanat, amikor kiestem a ritmusomból. Filmben éppenséggel szex jelenetek is megfordultak, bár nem abból a szende, szűzies 12-es karikás besorolású fajtából. Nem tudtam nem a többiekre pillantani közben. Jó oké bevallom, Edwardra nem voltam képes nem rá nézni. De Edward nem esett ki a szobormerevségből, ellenben Rosalieval és Emmettel, na, ők nem feszengtek velem ellentétben. Egyszerűen nem értettem a saját reakciómat, hisz alig egy hete néztem meg Jensenékel az Éjsötétszeretőt, amiben sokkal több és sokkal naturalistább módon ábrázolták a szexet, mégis még csak fel sem merült bennem az, hogy szexet nézek, ráadásul három férfi társaságában (meg plusz még egy nőnemű, de azt hiszem a lényeget vázoltam). A film kifejletéhez közelegve, már tudtam, hogy nem bírom ki pityergés nélkül. Próbáltam tartani magam, hisz annál cikibbet el sem tudtam volna képzelni, hogy a fél Cullen család előtt elkezdjek bőgni. De hát, istenem kövezetek meg, csak nem bírtam ki, amikor Hugó monológja alatt betuszkolták a rendőrautóba. Alattomban, próbáltam letörölni a kicsorduló könnycseppjeimet, sikertelenül, mert észrevettem, ahogy Edward lekapja rólam a szemét. A filmnek vége is lett, és míg Alice a kikapcsolással bajlódott, megpróbáltam rendezni arcvonásaimat.
- Na hogy tetszett a film? – kérdezte Emmett, nagy somolygások között – Hmm…Isabella?
- Ööö – pirultam el, valószínűleg Piroska öltözékét is meghazudtolva.
- Nekem tetszett – mentett meg Alice, mint mostanában oly gyakran.
- Egyértelműen, olyan sírós-összeesküvős volt – vigyorgott rám Emmett, rendíthetetlenül.
- Nincs valami dolgod Emmett?
- Milyen dolgom lenne Edward?
- Nem tudom, majd Rosalie megmondja.
- Gyere, Emmett menjünk, a film megihletet - húzta magával Rose a nagy mackót. Majd távoztak a konyhán át.
- Gyere, Isabella, írjuk meg az elemzést. Mutatott Edward az óriási nappali baloldali végébe, ahol egy számítógép árválkodott a sarokban.
Kihúzta előttem a széket, amely a gép előtt volt, majd miután megvárta, hogy elhelyezkedtem rajta, odahúzott magának is egyet, és leült mellém. Olyan közel volt, hogy nyugodtan vizslathattam a bőrtónusátt, miközben mélyeket szippantottam, hogy megtöltsem tüdőmet, az illatával. A nézelődésből feleszmélve Edward mostanra már sötétebb színű topáz szemeibe pillantottam bele. Zavaromban rögtön elkezdtem huzigálni és piszkálgatni a karkötőmet. Szememet egyenesen jobb kezemre függesztettem, és figyeltem, ahogy bal kezem körbe-körbe forgatja karkötőmet, és néztem a fekete fehér betűket, ahogy egybe olvadnak.
- Zavarban vagy – mondta, semmint kérdezte volna Edward. Rá emeltem tekintetemet.
- Sokszor csinálod ezt - fogta meg a csuklom, majd folytatta-,… amikor a tanár olyan kérdést tesz fel, amire nem tudod a választ, amikor Jessica zavarba hoz a kérdésével, vagy amikor Max randira akar hívni…- akadt meg itt a szava Edwardnak. Két ujja közé csíptette a láncomat, és hangosan kiolvasta a belehímzett betűket.
- Ty. Ki ő?
A szívem összeszorult a név hallatán. Még senki nem vette észre, hogy a karkötőmben ott rejtőzik egy név. Nem véletlenül fűztem fekete-fehérben, azt akartam, hogy beleolvadjon, hogy csak számomra legyen látható. És csak az én agyamat és szívemet emlékeztesse, örökre.
- Hogy ki ő? – kérdeztem vissza, hogy bebizonyosodjon rosszul hallottam a kérdést, Edward teljesen másra várja a válaszomat. De Edward bólintott.
Hogy húzzam az időt szememmel végigpásztáztam a szobát, rájöttem, hogy egyedül vagyunk, mostanra már Alice is kilopakodott a nappaliból.
Edwardra néztem, aki türelmesen várt a válaszomra.
Hogy is fogalmazzam meg ki ő? Ő a szerelmem volt? Nem ez nem fejezi ki eléggé ki volt ő nekem. Ő volt a mindenem? Nem, ez sem jó, ez túl maró, és talán még csöpögős is, ha hangosan kimondanám. Ő egy srác? Na, ez meg túl semmitmondó.
- Ő a barátom volt – mondtam ki hangosan a végső változatomat.
- Volt? – kérdezte fojtott hangon, érezte ő is ez a volt többet takar, mint amit első hallásra kihallasz a szóból.
- Volt – ismételtem meg. Elfordultam előle, és egyenes a monitorra meredtem. Néhány perces némaság után Edward így szólt,
- Szóval…- váltott témát, amiért jelen pillanatban nagyon hálás voltam-, mit gondolsz a filmről?
- Te mit gondolsz?
- Egyértelműen le voltak tisztázva a szerepek. Desi az áldozat, Hugó a gonosz, aki Jágót testesíti meg…
- Egyértelműen? – vágtam bele szavaiba- Szerintem egyáltalán nem volt egyértelmű. Hugó nem volt gonosz.
- De hisz Hugó gyilkos volt.
- Hugó ember volt! Ahogy az összes többi szereplő. Ők nem karakterek voltak, hanem emberek, ezért tudta be mutatni a valóságot, ettől volt jó a film.
- Hugó gyilkolt, egyértelműen ő volt a gonosz karakter.
- Nem - ellenkeztem tovább- Hugó ember volt, emberi érzésekkel, amik talán nem a legdícsőbb érzések, de akkor is emberi érzések. Amitől kirekesztetnek érezte magát, bosszút akart, hibát követet el. Szörnyűt és az is lehet, hogy megbocsáthatatlant, de a tettei mind tipikus emberi tettek, érzések, és hibák voltak.
Edward mereven, meglepetten és talán csodálkozva nézett rám.
- Te ezt, hogy láthatod így? – kérdezte tőlem
Megrántottam a vállam. – Más hogy nem látja így? – kérdeztem vissza.
Miután a vitánkat lezártuk elkezdtük írni a dolgozatunkat, legtöbbször ellentétes nézőponton állva, de a dolgozatba már párhuzamként vettettük papírra.
Még bele sem merültünk igazán, amikor megszólalt a telefonom. Megnéztem a kijelzőt, ami élénken világította Jensen hív felíratott a képembe. Először hezitáltam, hogy felvegyem-e, de igen kitartóan csengett, így egy bocsánatkérő mosolyt eresztve Edward felé, felálltam és kicsit félrehúzódva felvettem a telefont.
- Igen?
- Élsz még? – kérdezte meg tőlem egy fojtott hang, mely Jensenhez tartozott
- Persze, hogy élek még Jensen – kiáltottam fel haragomban, ami egyből felkeltette Edward kíváncsiságát.
- És jól vagy?- faggatózott tovább.
- Hát jelen pillanatban nem annyira, ugyanis a barátomat megszállta valaki, aki még csak távolról sem emlékeztet arra a Jensenre, akit én ismerek.
- De… fizikailag?
- Fizikailag? – süvöltöttem már kritikus hangfrekvencián.
- Nem sérültél meg?
Úgy elkapott, a méreg, hogy még káromkodni sem tudtam igazán, így csak benyögtem a telefonba egy nemet, és lecsaptam a mobilom fedelét. Miután látszólag lehiggadt állapotba kerültem, visszafordultam Edward felé, akinek a szája vékony csíkká változott, és erősen szorította a számítógép állványt.
- Ne haragudj! Bocs, hogy elvesztettem a fejem, és itt üvöltöztem, de Jensennel a mai napon nem igazán … nem igazán értjük meg egymást. Edward csak bólintott.
- Csak aggódik érted, amit teljesen megértek, van is oka rá.
- Ezt hogy érted?
De ahelyett, hogy válaszolt volna, kitért a válasz elől és egy másikat tett fel.
- Te és Jensen együtt vagytok?
- Öhmm – ez most, hogy jött ide, morfondíroztam -, nem. - De ezt most miért kérdezed?
- Csak mert, ő hoz minden reggel suliba majd vissza haza onnan. Sokat is vagytok együtt, eljártok szórakozni, meg hát úgy tűnt nagyon egymásra vagytok hangolódva. És ahogy Jensen rád gond.. néz – javította ki gyorsan Edward a nyelvbotlását.
- Nem. Nem járunk, Jensennel csak jó barátok vagyunk… vagy legalábbis eddig azok voltunk. - Úgy éreztem ezt muszáj leszögeznem Edwardnak, bár a mondat végét, inkább csak elmotyogtam azt is inkább magamnak. Ezután visszatértünk a dolgozatíráshoz, mintha mi sem történt volna.
Mire végre befejeztük, már este nyolc is elmúlt. Tudtam elérkezett az idő a távozásra, de nem füllőtt hozzá a fogam. Míg vártam, hogy Edward elindítsa a nyomtatást, megint elkezdtem birizgálni a karkötőmet. Erre onnan jöttem rá, hogy követtem Edward pillantását, ami az izgága kezemen nyugodott, rögtön abbahagytam, és hogy zavarom elrejtsem pördültem egyet, hogy kibámuljak az ablakon. Odakint már nagyon sötét volt, és mint mindig szemerkélt az eső is. Eszembe jutott, hogy még fel kell, hívjam Jesst, hogy juthat el értem. Reflexszerűen pásztáztam végig a nappalit Alice után kutatva, de mint ahogy két órája, most sem volt jelen a szobában.
- Keresel valakit? – hallottam meg Edward hangját, gondolom túl feltűnően kutattam a testvére után.
- Öhmm, hát, Alice-t. Még fel kell hívnom Jesst, hogy jöjjön értem, de nem igazán emlékszem az idefele útra, szóval… gondoltam megkérem, Alice-t igazítsa útba.
- Jess jön érted?
- Igen, tudod, nála alszom éjszaka, vagyis igazából az egész hétvégét nála töltöm.
- Nem kell.
- Mi nem kell?
- Hogy Jess érted jöjjön. Majd én, elviszlek hozzá.
Bukfencezett egyet a gyomrom izgalmamban.
- Kösz, de nem kell, Jess szívesen eljön értem, nem kell, hogy fáradj.
- Ez nem fáradtság. Gyere – és kezembe nyomta a kinyomtatott dolgozatunk egyik másolatát - vedd a kabátod is én majd odaviszlek.
- Oké - tétováztam továbbra is-, a többiektől nem kellene elköszönnöm?
- Majd én átadom nekik – mosolygott rám, avval az isteni félmosolyával -, Rose-ék most úgysem érnek rá, Alice pedig úgy egy órával ezelőtt kiszökött a hátsó ajtón.
- Oh, rendben van.- De honnan tudta, mit csinálnak a testvérei, én még egy neszt sem hallottam, nemhogy például egy ajtózáródást. Edward felsegítette rám a kabátomat, majd elindultunk ezüst Volvója felé. Ahogy délután most is kinyitotta nekem az ajtót, de most az anyósülésen foglaltam helyet. Gyújtás után, rögtön bekapcsolta nekem a fűtést – nem tudom, honnan tudtam, de zsigerből éreztem, hogy értem teszi- és elindultunk a kanyargós fenyvesek által körbeölelt úton. Meg sem kérdezte Jess hol vagy merre lakik, ellenben magabiztosan vezetett egyenesen a Parker ház felhajtójáig.
- Köszönöm a fuvart.
- Szívesen tettem. Jó éjszakát, Isabella – köszönt el a bársonyos hangjával- álmodj szépeket.
Bár semmi hajlandóságot nem éreztem, mégis erőt vettem magamon és elkezdtem kiszállni Edward mellől az autóból.
- Neked is jó éjszakát, Edward –búcsúztam el én is.
Felszaladtam a bejárati ajtóhoz és bekopogtam. Jess meglepetten nyitott ajtót, - Azt hittem érted kell, hogy menjek.
Válasz helyet csak hátra néztem a sötétségbe beolvadó autóra, akinek vezetője csak arra várt, hogy biztonságban beérjek a házba. Jess egyből vette az adást, kitárta előttem az ajtót, elmosolyodott, majd oda intett Edwardnak. Abban a pillanatban, amint becsuktuk az ajtót, egy reflektor fénye csillant meg a szoba falain, kinézve az ablakon, még éppen láthattuk, ahogy az ezüst Volvo és sofőrje beleveszik az éjszakába.

Like A Shooting Star - 6. fejezet

Vita a paradicsomban

A szerda és a csütörtök hamar elrepült. Péntek reggelhez érkeztünk. Mint mindig fél hétkor keltem, lezuhanyoztam, majd leszaladtam a közös reggelizéshez. Anne épp Ephraim-ba próbált mindenáron belegyömöszölni valamilyen almás bébipapit. Apa már az asztalnál ült, és szokásához híven olvasta a The Times-t.
- Jó reggelt!
- Jó reggelt Isabella – köszönt Anne és apa egyszerre.
Kivettem a konyhaszekrényből egy tálat és a gabonapelyhet, elsétálva megpusziltam Eprhaim feje búbját, köszöntésképp. Leültem az asztalhoz, és a hatalmas reggelimet leöntöttem tejjel.
- Apa –kezdtem bele- , ugye nem felejtetted el, hogy ma és holnap nem jövök haza?
- Öhhm, nem, természetesen Jesshez mész suli után, aztán ott maradsz vasárnapig.
- Majdnem. Suli után átmegyek Edwardékhoz, mert közös házit kaptunk irodalomból. Miután ott végeztem Jess értem jön, majd vasárnap haza is hoz. Nyomtam meg nyomatékosan a jön, és a hoz szavakat.
- Rendben.
Ennyit mondott. Figyelmen kívül hagyva a nyomatékos utalásomat az autó nélküli életre. Ez, így nem mehet tovább döntöttem el. Mély lélegzetet vettem, és belekezdtem a mondókámba.
- Apa! Elég kellemetlen, hogy a barátaim állandóan fuvaroznak, hogy állandóan másra vagyok utalva. Nem lehetne, hogy mégis csak kapjak egy négykerekű, fedett légterű automobilt. Amióta itt vagyok, nem csináltam semmi kivetnivalót. Ezután sem fogok. Na, nem mintha bármi helytelent is tudnék tenni, ezen a világvége porfészekben. De ezt inkább csak magamnak motyogtam el.
Apa eléggé megfontolt képet vágott, amit jó jelnek vettem.
- Hát, nem is tudom Isabella. Bár van valami abban, amit mondtál. Amióta itt vagyunk sokat változtál –itt kicsit megrándult az arca, mintha nem csak, mint pozitívumként raktározta volna el ezt magában-, de nem tudom ezt a rossz tulajdonságodat is sikerült e Phoenixben hagynod. Gondolkozom rajta rendben, és kikérdezem Anne véleményét is.
Mindketten Annere néztünk. Ő úgy tett mintha nem hallotta volna, és mosogatott tovább rezzenéstelenül. Bár ezt az utolsó megjegyzés kicsit bántotta a lelkemet, de ezt inkább nem tettem szóvá, mikor jó pár hónap után végre elértem egy kis sikert a kocsi téma terén.
- Oké, köszönöm, apu.
Alig, hogy elfogyasztottam a reggelimet, Jensen meg is jött értem, két rövid duda jelezte meg érkezését. Gyorsan felkaptam a kabátomat és a táskámat, elköszöntem a családtól és kiléptem, a felhős ég alá.
- Helló, Jensen.
- Bells!
Kinyitotta előttem az anyósülés ajtaját, én meg behuppantam.
- Mi újság tegnap este óta?
- Megszerveztünk egy kis összeröffenést Gabriellel a parton. Délután már kezdődik is a banzáj. Lesz sütés-főzés, ahogy Lejla mondaná. Mindenki jön, és mindenki hoz magával valakit, szóval sokan leszünk. Úgyhogy nem fogadok el kifogást a távolmaradásra. Miután hazavittelek, rögtön odamegyünk.
Hoppá, azt hiszem Jensenek elfelejtettem szólni a hétvégi progiról. Annyira lefoglalt az, hogy Edwarddal és a testvéreivel fogom tölteni a fél napot – na jó, a fél délutánt-, hogy közben elfelejtettem szólni Jensennek.
- Bocs, Jensen, ez nem fog összejönni. Az egész hétvégét Jessel fogom tölteni. Úgy látszik, elfelejtetem szólni, hogy ma nem is kell, hogy értem gyere. Suli után átmegyek Cullenékhez megírni egy közös feladatot, aztán….
Éles fékezés szakított félbe a mondandóm közben.
- Mi van? Hova mész te? - kelt ki magából Jensen. Úgy elvörösödött a feje, hogy azt hittem mindjárt szétdurran. Hangja telve volt visszafojtott méregtől. Nem tudtam hova tenni ezt a reakciót.
- Jól vagy? Mitől akadtál így ki? Sajnálom, hogy kihagyom a ma esti programot, de…
- Ez egyáltalán nem érdekel. Az érdekel, hogy miért töltöd te a napodat Cullenéknél?
- Már mondtam, egy közös feladatot kell elvégeznem vele.
- És miért pont a Culleneknél kell ezt? És egyáltalán melyik Cullenről van szó.
Azt tudtam, hogy a Cullen család valamiért nem túl népszerű La Pushban, de hogy Jensen is így érezzen azt nem gondoltam volna.
- Edward Cullenről van szó. És azért mert az angoltanár a padtársakat rakta össze egy párba. És mindezt azért kell… - a Culleneknél csinálni, akartam volna folytatni a védőbeszédemet, de Jensen megint belém folytatta a szót.
- Micsoda?- süvített egyre hangosabban.- Te Edward Cullen mellett ülsz? Mégis mit képzelsz?
- Hagyd már abba az üvöltözést!- kezdtem én is ki kelni magamból. - Mi az, hogy hogy képzelem? Így alakult és kész! Mitől borultál ki ennyire?
- Hát attól, hogy a Cullenek…
- Mi - értetlenkedtem azon, hogy hirtelen félbe hagyta a mondandóját. -A Cullenek mi, vagy mik? Miről beszélsz?
Össze-vissza ingatta a fejét – A francba, nem mondhatom el, de oda nem mehetsz! Megértetted?
- Mit nem mondhatsz el? És amúgy sem tilthatod meg hova mehetek és hova nem!
Úgy látszik Jensen végre átlátott saját dühén, és észrevette az enyémet.
- Ne haragudj, Bells. Nem úgy értettem. De meg kell bíznod bennem. Nem mehetsz a Cullen házba, nem biztonságos- esdekelt nekem.
- De miért nem az? Mit nem mondasz el?
- Sajnálom, nem mondhatom el, de bízz bennem!
- Nem, Jensen, mondd meg! Nem gondoltam volna, hogy ez a hülye Cullen utálat téged is megfertőzött. Még csak nem is ismered őket. Egész La Push nem ismeri őket.
- Ez ironikus - ült egy vigyor Jensen szája szegletében - Te talán ismered őket?
Nem szólaltam meg. Kiakadtam azon, hogy Jensen így nekem esett. Túlságosan felkavart és megijesztett az a gonosz mosoly az arcán. A dühtől való tehetetlenségemben kiugrottam az autóból, és rávágtam az ajtót, miközben beordítottam az utastérbe, hogy ma gyalog megyek iskolába.
A méregtől se nem láttam - se nem hallottam, így nem tudom Jensen, hogy reagált a dühkitörésemre és azt sem vettem észre, hogy már a folyóson vágok át, mint egy bulldog. A terembe érve levágtam magam a Jessel közösen használatos padunkhoz. A hasonlatom nem állt messze a valóságtól, mert köröbelül úgy is fújtattam, mint egy nyomott orrú bulldog.
- Hát veled meg mi történt?
- Jensen - csak ennyit bírtam kinyögni.
- Szóval megvolt az első veszekedéseket, ne izgulj Bella, ez már rég esedékes volt. Csodáltam is, hogy ilyen sokáig harmóniában voltatok. Köztem és Alex között már az második héten elcsattant az első szóváltás. De gondolj arra, hogy heves vita után, a békülés a legédesebb.
- Jaj, Jess! – nem volt türelmem a „te és Jensen” dumához.
- Jól van, jól van, látom házisárkány hangulatban vagy.

A nap hátralévő részében nem is szólaltam meg. Halkan pufogtam magamban, míg végül elcsitult bennem a harag.
Az ebédlőben ültem a szokott társaságban. Már elfogyasztottam az ebédemet, beszélgetni nem volt kedvem, úgyhogy az asztalunkat kezdtem el pásztázni. Jess és Alex megint egymást falták semmint a kaját. Max nagyban szédítette Ashley fejét. Kate és Jenny a Cosmot bújták. Tovább siklott a tekintetem a teremben. Láttam, hogy LC hangos, műnevetéssel vihog Kellan egyik viccén. Két barátnője, akik mindenhova kísérték őt, kis fáziskéséssel, ők is elkezdtek vihogni. A legtöbben vidáman csevegtek barátaikkal az ételek felett. Szemem rögtön megakadt a legszélső asztalon. Rosalie gyönyörű volt mindig. Kecses mozdulatokkal túrt bele a tányérjába. Emmet áhítatott arccal figyelte szerelmét, Jasper és Edward pedig ugyanabba az irányba néztek, és követtek valakit szemükkel.
- Szia, Bella!
Ugrottam egyet ültömben. Alice csilingelő hangja közvetlenül a bal oldalamról jött. Legalább most már tudom kit figyeltek Jasperék.
Alice felé fordítottam a fejem.
- Megijesztettél.
- Sajnálom, nem volt szándékos.
- Semmi baj - igyekeztem leszögezni -, csak meglepődtem, hogy ilyen hirtelen itt termettél mellettem.
Félénken elmosolyodott.
- Annyit szerettem volna mondani, hogy az órák után akkor várunk a parkolóban. Az ezüst Volvo mellett találsz meg minket - mosolygott rám.
- Rendben – bólintottam.
- Jah, és reggel idefele menet már kikölcsönöztük a filmet, úgyhogy avval már ne törődj.
- Ohh, oké, köszi – pont mielőtt kimondta azelőtt pár másodperccel fogalmazódott meg bennem, hogy megkérdezem, elmenjek e a kölcsönzőbe a filmért.
Alice felállt, de még visszafordult, hogy mondjon valamit – Nagyon jól fogjuk érezni magunkat. - Alice valahogy rögtön ráérez a gondolataimra, aggodalmaimra. Szavai hallatán hálásan rámosolyogtam.
Miután elment visszafordultam az asztalhoz, és meredt pillantásokba botlottam. Észre se vettem, az hogy Alice megjelent az asztalunknál milyen közfigyelmet váltott ki. De nem csak közöttünk, hanem az egész ebédlőben tartózkodok között. Elnevettem magam. Ez jól mutatja, milyen reakciókat váltanak ki az emberekből a Cullenek.

Like A Shooting Star - 5. fejezet

LC bemutatkozása

- Siess már Bella!
- Jól van, jövök már, ha nem bírsz a fenekeden maradni, Jess, menj előre!
- Megyek is! – de még visszafordult az ajtóból -. De akkor is siess!
Utolsó órám a testnevelés előtt álltam. Jess ma egész nap be volt zsongva, mert az apja bejelentette, hogy pénteken megint elutazik egy pár napra, így Jess rögtön be is szervezett szombatra egy bulit. Csak erről szólt ez a mai nap; kit hív meg, ki-kivel jön, ki-kivel jön össze, vagy kinek-kivel kellene összejönnie, hánykor kezdődjön a buli, milyen zenéket játsszon, stb, stb, stb…
Beléptem a terembe és rögtön Edwarddal és Alice-szel találtam szembe magam. Az angolon kívül még ez az egy órám közös Edwarddal, bár ez sokáig nem esett le nekem.

Ugyanis az első nap után, amit itt töltöttem, másnap nem találkoztam Edwarddal. Aztán a rá következő napon sem, és az azutánin sem. Majd 2 hétig Edward nem bukkant fel a suliban.
Aztán a két hét elteltével egy keddi napon, mikor besétáltam a tornaterembe, ott találtam. Oldalt állt a testvérével, félrehúzódva. Úgy tűnt Alice folyamatosan beszél hozzá, mintha csak valami mantrát mormogna neki az orra alatt.
Pár másodperces kiesés után, körül néztem ki van még itt. Jess aznap beteg volt, így igazából ez volt „az első napom”, amit elveszetten ide-oda kóborogva tettem meg. Megláttam Maxet a terem közepén és elindultam felé.
- Hé, Bella! Csini a ruhád, ennél túlöltözve és szakadtabban nem tudtál volna felöltözni?
Önkéntelenül és végignéztem magamon; sötét kékszínű pamut nadrág volt rajtam, egy hosszú ujjú fehér póló és arra vettem rá a királykék kivágott topomat. Talán tényleg nem kellett volna ennyi réteg, de hát istenem még nem akklimatizálodtam, bevallom fáztam. Harsány kacaj jött LC és a sleppje felől. Lehajtottam a fejem és arrébb bandukoltam. Rosszul éreztem magam egésznap, fáradt voltam, mert a rémálmaimtól nem tudtam aludni, és totál elveszett voltam. Elmúlt a varázs, rájöttem távol kerültem mindattól, amit ismertem, a barátaimtól és legfőképp önmagamtól, egyedül maradtam. Így ebben a lelkiállapotban LC beszólása a lelkembe trafált.
- Ne is törődj vele, LC csak féltékeny rád. Nagyon csinos vagy Bella.
Halvány mosolyt eresztettem Max felé, köszönetképp. Folyton mosolygok, hogy elrejtsem azt, amit nem akarok kimutatni.
Azt hiszem, nem kell mondanom, hogy Max egyáltalán nem vidított fel, az aztán meg végképp nem, amikor észrevettem Edward mindvégig engem figyelt, és most lesajnálóan nézett rám. Eközben az óra elkezdődött, bemelegítésnek tíz kör futás. Nem bántam, most vágytam rá. A futás mindig is olyan érzést keltett bennem mintha elmenekülhetnék, és ha elég gyorsan futok el is menekülhetek. Ezért futottam, mint a szélvész. Egyre gyorsabban is gyorsabban. Sorban hagytam le mindenkit, még a legjobb sportolókat is. Miközben futottam, engedtem a kísértésnek, felnyitottam a pajzsomat, amit eddig szigorúan a helyén tartottam, hogy a fájdalom ne találjon meg. Először össze-vissza, értelmetlenül csapongtak a gondolataim; az hogy apu eldöntötte La Pushba költözünk, az idefele út, az első éjszakám az új házban, Edward haragos szeme, és LC szemei, ami az első perctől azt üzente: kitépem az összes hajszáladat, ha a helyemre pályázol. Aztán a képzeletembe menekültem; elképzeltem, ahogy a sűrű erdő közepén futok, egyre vadabb tájon, egyre feljebb kaptatva, a zöldellő fák már súrolják a vállaimat, átugorva egy kidőlt fatörzsen, futottam előre, míg a végén megláttam az út végét, kiértem a szikla szélére, és döntöttem és ugrottam.
Egy karba ütköztem bele, felpillantottam. Edward aggódó arcába néztem bele.
- Jól vagy Isabella? – kérdezte tőlem egy nagyon lágy hang, amilyen szépet még sosem halottam.
Kapkodva vettem a levegőt – rég futottam már így, ilyen gyorsasággal-, és csak egyre jobban ziháltam. Elegem volt. Elegem van, hogy állandóan Edward szemeibe ütközöm. Elegem van, hogy eddig még csak hozzám sem szólt, de most ilyen figyelemmel fordult felém.
- Nagyszerűen – förmedtem rá, és kirántottam magam a karjai közül. A többiek még javában futottak, de én biztos voltam benne, hogy már bőven lefutottam a tíz kört.
Akkor az óra vége után még sokáig szöszmötöltem az öltözőben, megvártam míg mindenki elmegy. Közel volt a pityergés ideje, de még nem engedtem neki. Előbb szabaduljak innét. Amikor kiléptem az ajtón, a friss levegőre, észrevettem, hogy Edward és Alice Jasper társaságában ott sertepel a bejárat mellett. Rájuk néztem és csak arra tudtam gondolni, nem érdemeltem meg a gyűlölködő és kutató pillantásaikat. Láttam rajtuk, hogy engem várnak, de úgy tettem mintha nem vettem volna észre.
Szememmel gyorsan megkerestem a már jól ismert kopott kék furgont, és Jensenhez szaladtam. Szinte szó szerint beleütköztem, átöleltem, mellkasába fúrtam a fejem, és hagytam eleredni a könnyeimet.

- Bella, Bella! Gyere már ide! – térített magamhoz Jess hangja.

- Halló, Halló! Lehet hallani? Öhh, igen, akkor rendben van. Kedves diákok! Sürgős tanári értekezlet miatt, a tanáraik 30 percet fognak késni az órákról. Kérek szépen mindenkit csendben, fegyelmezetten várjanak osztálytermeikben!
- Remek! Addig szórakozhatunk egy kicsit! – Jess odaszaladt a torna oldalába beágyazott hifihez, rákötötte mp3 lejátszóját, és hangosan megszólalt a Just Dance a hangfalakból.
Jess elkezdett táncolni, miközben visszafele jövet közelített felénk. Feloldódott a hangulat, beszélgetések, nevetések neszei ütötték fel a fejüket, többen elkezdtek táncolni Jessel, egy kis kört alkotva. Max is csatlakozott inkább vicces mozdulataival, sem mint profi hévvel. Bennem is rögtön elindult egy kis ütem, amint meghallottam a zenét.
- Gyere te is Bella - csalogatott a kör közepébe Jess.
Kicsit vonakodtam, hogy én most itt a tornaterem közepén elkezdjek táncolni, de volt kedvem hozzá, hívogatott a zene. Nevetve én is odamentem a táncoló bagázshoz. Elkezdtem táncolni a zene ütemére, egyre jobban belefeledkezve hol is vagyok. Mindig is imádtam ezt az érzést. Gyerekkoromban jártam táncórákra is, nagyi vitt el minden szombaton és vasárnap. Sokszor megjegyezte, hogy szerencsére ebben nem őrá ütöttem, mert ő világ életében kétballábas volt. Aztán a tinédzserkoromba lépve, abbahagytam, hogy legyen időm a lehető legjobb hétvégi programokra is. Azaz bandáztam és fiúztam a barátnőimmel. Szóval felszabadultan roptuk a táncot kedd délután tanítási idő közben. Hol Jessel mutattunk be nem suliba való tánc mozdulatokat, miközben egymáson vihorásztunk, hol Maxszel táncoltam. Aztán már annyira kacarásztunk, hogy kifeküdtünk a padlón, és már csak háttérzajnak érzékeltük a zenét.
- Hé, Bella nem is tudtam, hogy ilyen jól táncolsz.
- Köszi, Ashley – fogadtam kipirulva a bókot.
- De tényleg. Szerintem be is állhatnál a suli tánckarába.
- Nem is tudtam, hogy itt van ilyen. – ráncoltam a szemöldökömet.
- Pedig van, mondjuk nem olyan régen, még LC nővére terjesztette be a kérelmet a tánccsoport felállításáért. Most pedig LC a vezető.
Jessre néztem, egyszerre vágtunk fintort. – Azt hiszem, én inkább kihagyom, de azért igazán kösz Ash.
Beszélgetésünket a tanár megérkezése szakította félbe, aki azonnali hatállyal ki adta a parancsot, hogy valaki zárja el ezt a zajt, amit mi zenének hívunk. Az órából, minthogy már csak 15 perc maradt hátra, a tanár egyszerűen fogta magát, behajított közénk egy röplabdát,
- Játszatok! – felkiáltással, majd kivonult a teremből.
Hmm, ez aztán az oktatás.

*

- Nálam töltöd a hétvégét? Apa már péntek reggel elindul, Alex pedig a pénteket, Port Angelesben tölti a bátyjánál. Suli után rögtön jöhetnél hozzám, szombaton úgyis hajnalig tartó buli lesz, vasárnap délután pedig hazafuvaroználak. Na, mit szólsz?
- Persze, jó ötlet. De tudod pénteken suli után Edwardékhoz megyek, viszont ha eljönnél oda értem, mikor végeztünk a házival…- vázoltam az ötletemet mézesmázosan Jessnek. Ez a kocsimegvonás egyre jobban zavarja az egómat.
- Jól van, elmegyek érted, de evvel nem neked teszek szívességet - hangsúlyozta ki.
- Hát akkor kinek?
- Magamnak! Mindig kíváncsi voltam hol laknak Edwardék. Kíváncsi vagyok milyen a kecójuk. Aztán, miután hozzám értünk kezdheted a beszámolót.
- A beszámolót?
- Igen, a részletes beszámolót.
- De miről?
- Edward szobájáról, Edward beszédjéről, gesztusairól, mimikájáról. Hogy mit mondott neked, hogy nézett rád, hozzád ért-e, ha igen, hol…
- Na, de Jess!- kiáltottam rá, talán kicsit túl hangosan. Mégis mit gondolsz, mire megyek át, pizsamapartira, ahol az est vége üvegezésbe fog torkollni?
- Ha elég ügyesen játszol, akkor igen. Talán egy üvegezést el lehetne intézni, végül is a testvérei már úgyis egymással járnak, nem hiszem, hogy zavarná őket - morfondírozott tovább a gondolatmeneten.
Fejbe legyintettem. – Térj már észhez!
- Aúú. Ezt most miért kaptam?
- A 18-as karikás gondolataid miatt.
- Ne legyél ilyen prűd, Bella - incselkedett Jess. – Nézd, Jensen már vár rád, siess!
Miközben méltóságteljesen elsétáltam Jess mellett, kinyújtottam rá a nyelvemet.
- Ezt neked, 18-as!
- Ez nagyon érett volt! - kiáltott utánam Jessica.
- Volt kitől tanulnom!