Like A Shooting Star - 6. fejezet

Vita a paradicsomban

A szerda és a csütörtök hamar elrepült. Péntek reggelhez érkeztünk. Mint mindig fél hétkor keltem, lezuhanyoztam, majd leszaladtam a közös reggelizéshez. Anne épp Ephraim-ba próbált mindenáron belegyömöszölni valamilyen almás bébipapit. Apa már az asztalnál ült, és szokásához híven olvasta a The Times-t.
- Jó reggelt!
- Jó reggelt Isabella – köszönt Anne és apa egyszerre.
Kivettem a konyhaszekrényből egy tálat és a gabonapelyhet, elsétálva megpusziltam Eprhaim feje búbját, köszöntésképp. Leültem az asztalhoz, és a hatalmas reggelimet leöntöttem tejjel.
- Apa –kezdtem bele- , ugye nem felejtetted el, hogy ma és holnap nem jövök haza?
- Öhhm, nem, természetesen Jesshez mész suli után, aztán ott maradsz vasárnapig.
- Majdnem. Suli után átmegyek Edwardékhoz, mert közös házit kaptunk irodalomból. Miután ott végeztem Jess értem jön, majd vasárnap haza is hoz. Nyomtam meg nyomatékosan a jön, és a hoz szavakat.
- Rendben.
Ennyit mondott. Figyelmen kívül hagyva a nyomatékos utalásomat az autó nélküli életre. Ez, így nem mehet tovább döntöttem el. Mély lélegzetet vettem, és belekezdtem a mondókámba.
- Apa! Elég kellemetlen, hogy a barátaim állandóan fuvaroznak, hogy állandóan másra vagyok utalva. Nem lehetne, hogy mégis csak kapjak egy négykerekű, fedett légterű automobilt. Amióta itt vagyok, nem csináltam semmi kivetnivalót. Ezután sem fogok. Na, nem mintha bármi helytelent is tudnék tenni, ezen a világvége porfészekben. De ezt inkább csak magamnak motyogtam el.
Apa eléggé megfontolt képet vágott, amit jó jelnek vettem.
- Hát, nem is tudom Isabella. Bár van valami abban, amit mondtál. Amióta itt vagyunk sokat változtál –itt kicsit megrándult az arca, mintha nem csak, mint pozitívumként raktározta volna el ezt magában-, de nem tudom ezt a rossz tulajdonságodat is sikerült e Phoenixben hagynod. Gondolkozom rajta rendben, és kikérdezem Anne véleményét is.
Mindketten Annere néztünk. Ő úgy tett mintha nem hallotta volna, és mosogatott tovább rezzenéstelenül. Bár ezt az utolsó megjegyzés kicsit bántotta a lelkemet, de ezt inkább nem tettem szóvá, mikor jó pár hónap után végre elértem egy kis sikert a kocsi téma terén.
- Oké, köszönöm, apu.
Alig, hogy elfogyasztottam a reggelimet, Jensen meg is jött értem, két rövid duda jelezte meg érkezését. Gyorsan felkaptam a kabátomat és a táskámat, elköszöntem a családtól és kiléptem, a felhős ég alá.
- Helló, Jensen.
- Bells!
Kinyitotta előttem az anyósülés ajtaját, én meg behuppantam.
- Mi újság tegnap este óta?
- Megszerveztünk egy kis összeröffenést Gabriellel a parton. Délután már kezdődik is a banzáj. Lesz sütés-főzés, ahogy Lejla mondaná. Mindenki jön, és mindenki hoz magával valakit, szóval sokan leszünk. Úgyhogy nem fogadok el kifogást a távolmaradásra. Miután hazavittelek, rögtön odamegyünk.
Hoppá, azt hiszem Jensenek elfelejtettem szólni a hétvégi progiról. Annyira lefoglalt az, hogy Edwarddal és a testvéreivel fogom tölteni a fél napot – na jó, a fél délutánt-, hogy közben elfelejtettem szólni Jensennek.
- Bocs, Jensen, ez nem fog összejönni. Az egész hétvégét Jessel fogom tölteni. Úgy látszik, elfelejtetem szólni, hogy ma nem is kell, hogy értem gyere. Suli után átmegyek Cullenékhez megírni egy közös feladatot, aztán….
Éles fékezés szakított félbe a mondandóm közben.
- Mi van? Hova mész te? - kelt ki magából Jensen. Úgy elvörösödött a feje, hogy azt hittem mindjárt szétdurran. Hangja telve volt visszafojtott méregtől. Nem tudtam hova tenni ezt a reakciót.
- Jól vagy? Mitől akadtál így ki? Sajnálom, hogy kihagyom a ma esti programot, de…
- Ez egyáltalán nem érdekel. Az érdekel, hogy miért töltöd te a napodat Cullenéknél?
- Már mondtam, egy közös feladatot kell elvégeznem vele.
- És miért pont a Culleneknél kell ezt? És egyáltalán melyik Cullenről van szó.
Azt tudtam, hogy a Cullen család valamiért nem túl népszerű La Pushban, de hogy Jensen is így érezzen azt nem gondoltam volna.
- Edward Cullenről van szó. És azért mert az angoltanár a padtársakat rakta össze egy párba. És mindezt azért kell… - a Culleneknél csinálni, akartam volna folytatni a védőbeszédemet, de Jensen megint belém folytatta a szót.
- Micsoda?- süvített egyre hangosabban.- Te Edward Cullen mellett ülsz? Mégis mit képzelsz?
- Hagyd már abba az üvöltözést!- kezdtem én is ki kelni magamból. - Mi az, hogy hogy képzelem? Így alakult és kész! Mitől borultál ki ennyire?
- Hát attól, hogy a Cullenek…
- Mi - értetlenkedtem azon, hogy hirtelen félbe hagyta a mondandóját. -A Cullenek mi, vagy mik? Miről beszélsz?
Össze-vissza ingatta a fejét – A francba, nem mondhatom el, de oda nem mehetsz! Megértetted?
- Mit nem mondhatsz el? És amúgy sem tilthatod meg hova mehetek és hova nem!
Úgy látszik Jensen végre átlátott saját dühén, és észrevette az enyémet.
- Ne haragudj, Bells. Nem úgy értettem. De meg kell bíznod bennem. Nem mehetsz a Cullen házba, nem biztonságos- esdekelt nekem.
- De miért nem az? Mit nem mondasz el?
- Sajnálom, nem mondhatom el, de bízz bennem!
- Nem, Jensen, mondd meg! Nem gondoltam volna, hogy ez a hülye Cullen utálat téged is megfertőzött. Még csak nem is ismered őket. Egész La Push nem ismeri őket.
- Ez ironikus - ült egy vigyor Jensen szája szegletében - Te talán ismered őket?
Nem szólaltam meg. Kiakadtam azon, hogy Jensen így nekem esett. Túlságosan felkavart és megijesztett az a gonosz mosoly az arcán. A dühtől való tehetetlenségemben kiugrottam az autóból, és rávágtam az ajtót, miközben beordítottam az utastérbe, hogy ma gyalog megyek iskolába.
A méregtől se nem láttam - se nem hallottam, így nem tudom Jensen, hogy reagált a dühkitörésemre és azt sem vettem észre, hogy már a folyóson vágok át, mint egy bulldog. A terembe érve levágtam magam a Jessel közösen használatos padunkhoz. A hasonlatom nem állt messze a valóságtól, mert köröbelül úgy is fújtattam, mint egy nyomott orrú bulldog.
- Hát veled meg mi történt?
- Jensen - csak ennyit bírtam kinyögni.
- Szóval megvolt az első veszekedéseket, ne izgulj Bella, ez már rég esedékes volt. Csodáltam is, hogy ilyen sokáig harmóniában voltatok. Köztem és Alex között már az második héten elcsattant az első szóváltás. De gondolj arra, hogy heves vita után, a békülés a legédesebb.
- Jaj, Jess! – nem volt türelmem a „te és Jensen” dumához.
- Jól van, jól van, látom házisárkány hangulatban vagy.

A nap hátralévő részében nem is szólaltam meg. Halkan pufogtam magamban, míg végül elcsitult bennem a harag.
Az ebédlőben ültem a szokott társaságban. Már elfogyasztottam az ebédemet, beszélgetni nem volt kedvem, úgyhogy az asztalunkat kezdtem el pásztázni. Jess és Alex megint egymást falták semmint a kaját. Max nagyban szédítette Ashley fejét. Kate és Jenny a Cosmot bújták. Tovább siklott a tekintetem a teremben. Láttam, hogy LC hangos, műnevetéssel vihog Kellan egyik viccén. Két barátnője, akik mindenhova kísérték őt, kis fáziskéséssel, ők is elkezdtek vihogni. A legtöbben vidáman csevegtek barátaikkal az ételek felett. Szemem rögtön megakadt a legszélső asztalon. Rosalie gyönyörű volt mindig. Kecses mozdulatokkal túrt bele a tányérjába. Emmet áhítatott arccal figyelte szerelmét, Jasper és Edward pedig ugyanabba az irányba néztek, és követtek valakit szemükkel.
- Szia, Bella!
Ugrottam egyet ültömben. Alice csilingelő hangja közvetlenül a bal oldalamról jött. Legalább most már tudom kit figyeltek Jasperék.
Alice felé fordítottam a fejem.
- Megijesztettél.
- Sajnálom, nem volt szándékos.
- Semmi baj - igyekeztem leszögezni -, csak meglepődtem, hogy ilyen hirtelen itt termettél mellettem.
Félénken elmosolyodott.
- Annyit szerettem volna mondani, hogy az órák után akkor várunk a parkolóban. Az ezüst Volvo mellett találsz meg minket - mosolygott rám.
- Rendben – bólintottam.
- Jah, és reggel idefele menet már kikölcsönöztük a filmet, úgyhogy avval már ne törődj.
- Ohh, oké, köszi – pont mielőtt kimondta azelőtt pár másodperccel fogalmazódott meg bennem, hogy megkérdezem, elmenjek e a kölcsönzőbe a filmért.
Alice felállt, de még visszafordult, hogy mondjon valamit – Nagyon jól fogjuk érezni magunkat. - Alice valahogy rögtön ráérez a gondolataimra, aggodalmaimra. Szavai hallatán hálásan rámosolyogtam.
Miután elment visszafordultam az asztalhoz, és meredt pillantásokba botlottam. Észre se vettem, az hogy Alice megjelent az asztalunknál milyen közfigyelmet váltott ki. De nem csak közöttünk, hanem az egész ebédlőben tartózkodok között. Elnevettem magam. Ez jól mutatja, milyen reakciókat váltanak ki az emberekből a Cullenek.