Like A Shooting Star - 3. fejezet

A Cullenek

Felocsúdásom közepette összeszedegettem a holmimat és kijárat felé vettem az irányt. Az ajtóban már ott várt rám Jessica és Max.
A menza felé vettük az irányt, odaérve besoroltunk a sorba.
- Te, Isabella – szólított meg Jess -, nincs valami beceneved? Hosszú végig mondani az Isabellát. Mit szólnál a Bellához? Hmm? Vagy legyél, csak egyszerűen B. Bár lehet, hogy az már túl rövid – nevetgélt vidáman.
Otthon Phoenixben mindig Isabellának hívtak. Bár biztos köze van ahhoz is, hogy apám gyerekkorom óta a teljes nevemen szólított. Nem volt anyukám, aki becézett volna. Bár ott volt ő is, aki viszont mindig…….. Nem. Nem gondolhatok most erre.
- A Bella tetszik! – mondtam Jessnek. A nagymamámat is mindig így becézte a nagypapám. Eszembe is idézte milyen szeretettel ejtette ki a Bellát.
- Hát, akkor ezentúl Bella leszel. Jessnek egyébként sem szabad ellentmondani – zárta le a dolgot Max.
- Haha, nagyon vicces vagy Max. - Aztán Jess hirtelen elvigyorodott. – De végeredményben, igazad van!
Leültünk az asztalukhoz, és bemutattak az eddig ismeretlenek évfolyamtársaimnak.
- Na, mi a helyzet?- jött a kérdés egy piszokszőke hajú sráctól. Lehuppant Jess másik oldalára, és csókot nyomott az ajkaira.
- Alex, ő itt Bella, az új lány. Bella, ő itt Alex, a barátom.
Na, azt hiszem erre egyedül is rájöttem.

*

- Ez különös, a Cullenek téged néznek.
- Hmm?- reagáltam marha épeszűen Jessnek.
- A Cullenék téged néznek – mutatott az étkező túlsó felébe.
Két lányt és Két fiút pillantottam meg. Bőrük hófehér volt, és leírhatatlanul gyönyörűek. Három szempárba néztem bele. Az egyik lány – és nem hazudok, ha azt állítom a leggyönyörűbb lány, akit valaha láttam – nem engem figyelt, hanem két ujja közé egy szőke tincsét fogta és azt vizsgálgatta.
De a kinézetük… a mai napon láttam már valakit ugyanilyen bőrrel, szemekkel, szépséggel.
De ez a három szempár nem haraggal méricskélt, mint a legelső, akit láttam közülük. Ők kíváncsian, és egyfajta érthetetlenséget sugárzó szemekkel meredtek rám.
- Kik ők? - kérdeztem elfúlóan.
- Dr. Cullen és Mrs. Cullen örökbe fogadott gyermekei. A sötét hajú lány, Alice Cullen, egy párt alkot a szőke hajú fiúval, Jasper Hale-lel. A szőke lány vér szerint is testvére Jaspernek, ő Rosalie Hale. Az ő párja a nagydarab srác, Emmett Cullen. És egy valaki még hiányzik.
Erre az utolsó mondatra összeszorult a gyomrom.
- Edward Cullen az – folytatta tovább Jess -, pedig a nap elején mintha láttam volna.
Biztos voltam abban, hogy az irodalom órán lévő haragos szem Edward Cullenhez tartozott.
De miért, miért néznek így rám? A testvérei is, nem úgy néznek, mintha csak az új lányt vizslatnák. Úgy éreztem a nézésük hátterében sokkal több állt. Na és hova tűnt Edward? Alig tíz perce, hogy mellette ültem irodalmon. Vajon nemcsak mellőlem menekült el, hanem az iskolából is? Na de miért? Csak mert nekimentem a folyóson? Nem, ez hülyeség. Bármi baja is van Edwardnak biztos, hogy nekem semmi közöm hozzá. De akkor miért néznek így rám a testvérei?

♣

Haza fele tartottam, a forksi időjárás minden jellemzőjével kísérve, és egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből a Cullenéket. De legfőképp egy bizonyos Cullent. Minthogy most nem volt kéznél a kézifék hangja, harsány nevetések és kacajok térítettek magamhoz. Egy csapat Quileute indián fiú, egy-két lánnyal megspékelve. A fiúkat meg sem lehetett különböztetni, mind sötét szemű, sötét tüske hajú egyedek voltak. Egy idősebb srác – nálam két-három évvel lehetett idősebb -, mintha a csapat vezetője lett volna. Nem szándékos, de látható tisztelettel bántak vele a többiek. Mogyoróbarna szemeivel egyenesen fogva tartotta a pillantásomat. Nevetése szépen lassan elhalt, majd a szája szögletében kis mosolyban pihent meg. Barátai észrevették a változást és követve pillantását, megállapodott rajtam a szemük. Lépteimet megszaporázva tovább siettem, arcomat gyorsan a másik irányba fordítottam. Felhangosítottam mp3 lejátszómat majd La Push vége felé vettem az utamat, egyenesen új házunk felé.

Belépve a házba Anne-t találtam a tűzhely előtt. Nem messze mellette az etetőszékbe rakott Ephraim integetett felém. Odaköszöntem Anne-nek, miközben egyenesen Ephraim felé léptem. Kis öklével körbefogta az ujjamat. – Szia, gügyögtem neki oda. - Mosolyogva, visszagügyögött nekem válaszul.
Felmentem a szobámba, majd vacsoráig ki sem dugtam onnan az orrom. Apám érkezését sem vettem észre. Az asztalnál apám megpróbálta elindítani kettőnk között a kommunikációt.
- Milyen volt a suli? Kedvesek voltak a diákok?
Abszolút. Főleg Edward Cullen, azt hittem ott a folyóson fog nekem ugrani.
Ehelyett ezt válaszoltam:
- Egész jó volt. Kedves volt mindenki. Azt hiszem már barátokat is szereztem.
- Az jó.
Evvel a beszélgetés le is zárult.

A következő reggel megint a sikoltozásomra ébredtem fel.